A képviselő szerint az első magyar király egyben az ország legnagyobb államférfija. Kósa történelmi eszmefuttatásában a Magyar Királysághoz képest „teljesen más civilizációs hagyományokat követőknek” nevezte …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A képviselő szerint az első magyar király egyben az ország legnagyobb államférfija. Kósa történelmi eszmefuttatásában a Magyar Királysághoz képest „teljesen más civilizációs hagyományokat követőknek” nevezte …
Az indulóknak 400 ajánlást kell összegyűjteniük a választópolgároktól ahhoz, hogy felkerülhessenek a szavazólapra.
A Hajdú-Bihar megyei 1-esben öt, a 2-esben három jelölt indul. A vitákat ugyanazon a napon, az előválasztás előtt legalább másfél héttel tartják meg.
A rendezvényen számos kormánypárti politikus mondott beszédet.
Az OEVB eddig egyetlen jelölt nyilvántartásba vételét sem utasította el, és mindössze egy esetben kell még várni a döntésükre. A Civil Fórum is ott lesz …
Ez az első valódi visszalépés Hajdú-Bihar megyében. A két politikus jövőhéten fog találkozni, hogy megbeszéljék, hogyan tudja segíteni Jármi a sajátján kívül immár öt szervezet …
Utcaművészet a Desz24-ben.
Karácsonyi György sem tudja, miért nem tekinthetők meg a Verestemplom maradványai. Szerencsére van még néhány 19. század előtt épült látnivaló Debrecenben azok számára, akiket érdekel …
Az MMM elnöksége visszavonta támogatását a DK-s Varga Zoltántól, az LMP-s Jármi Pétertől, a jobbikos Salamon Gergőtől és a momentumos Szabó Bencétől is. Pálinkás Józsefet, …
Egyikük a Debrecinernek arról beszélt, hogy minden releváns testülettől segítséget kértek, mégsem történt érdemi változás, ezért döntöttek a távozás mellett. Kelemen Gabriella intézményvezető állítja: neki …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.