A lopkodások is fontos velejárói a hazai rendezvényeknek, de legalább ennyire sokat nyom a latban a mindenkori honi szervezők számára, hogy az országimázs – szerintük …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A lopkodások is fontos velejárói a hazai rendezvényeknek, de legalább ennyire sokat nyom a latban a mindenkori honi szervezők számára, hogy az országimázs – szerintük …
A párt országos vezetése teljesen megbízik a debreceni momentumosokban és döntéseikben, a helyi választási szövetségalkotásukban is. Ám még nem végleges, hogy a Jobbik politikusa lesz …
Régi magyar közmondás, hogy a holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Na, most varjúra ez tuti nem igaz, másfelől ha áthalljuk ezt a …
Az őszi önkormányzati választásokra készülő Lehet Más a Politika a „lehet más a stratégia” elve alapján működik a különböző településeken. Szándékaik szerint az ökopolitika az, …
Csak ülök és mesélek. Az egykori népszerű Vitray Tamás-műsor debreceni verziója zajlott szerdán Gyurcsány Ferenc vezetésével, aki leginkább a lázadásra, önmaguk felvállalására buzdította a fiatalokat …
A Déri térre hirdette meg az eseményt a Demokratikus Koalíció.
Sokan még büszkék is arra, hogy például honi politikusaink, üzletembereink jelentős része milyen „ravaszul” tud harácsolni, egyéni vagy maximum saját családját felemelő karriert építeni.
Ismét új helyszínt keres a Demokratikus Koalíció a szerdai rendezvényéhez Debrecenben, mivel a Füredi Söröző után a Régi Vigadó étterem is visszamondta: ott sem találkozhat …
A nagy lendülettel meghirdetett eseményből csak akkor lett gond, amikor a HírTV egyik beszólós műsorában elkezdtek vele példálózni. Meg nem erősített információink szerint akkor rászóltak …
Összeesküvés elméletből már több is van a tarsolyban.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved