„Rosszul érzem magam, hogy ezt Debrecenben rendezték meg” – A Kölcsey Központban akkukonferencia, az utcán tiltakozó demonstráció

Azt nem kellene csodának nevezni, hogy az emberek torkán lenyomták az akkugyárakat – véli a Miakö elnöke. A megkérdezett lakosok rosszul érzik magukat, hogy ezt a rendezvényt Debrecenbe szervezték, úgy gondolják, ez a város végleges behódolósást mutatja egy szennyező iparág felé.

November 4-én és 5-én Debrecenben, a Kölcsey Központban rendezik meg a Magyar Akkumulátor Napokat (Hungarian Battery Days). Ez a konferencia már évek óta az akkumulátoripar szereplőinek egyik fontos magyarországi találkozóhelye, ahol a vállalatok, befektetők, politikai döntéshozók, kutatók és iparági szakértők vitatják meg az ágazat helyzetét és jövőjét. A Magyar Akkumulátor Szövetség a rendezvényt immár hatodik alkalommal szervezte meg, ám első alkalommal Debrecenben.

Battery Day Miakö 2026. november 4.
Fotó: Bereczki Boldizsár

A programokkal egy időben, a Kölcsey Központon kívül a lakosság demonstrációt tartott az akkuipar ellen. A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Mikaö) tiltakozásán a „Ti ünnepeltek, mi gyászolunk” feliratú molinót feszítették ki, egy fát pedig olyan lakossági aggodalmakkal aggattak fele, mint például:  „A GDP-t nem tudjuk meginni”, „Bővítsétek az onkológiát” vagy  „Szennyezzetek otthon!”.

Battery Day Miakö 2026. november 4.
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Kozma Éva, a Mikaö elnöke a Debrecinernek arról beszélt, nagyon rosszul érzi magát, hogy idén Debrecenbe hozták ezt a rendezvényt. Felháborítónak nevezte a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjének, Kaderják Péternek a szavait, miszerint a világ irigykedve nézi, hogy Debrecenben milyen csoda történt. Kozma Éva szerint azt nem lehet csodának nevezni, hogy az emberek torkán letolták az akksigyárakat.

Úgy látja, azért lehet Debrecenben Battery Day, mert senki sem kérdezte meg az itt élő embereket arról, hogy szeretnének-e víz- és energiazabáló gyáróriások mellett élni. Az iparágat egy dömperhez hasonlította, amit folyamatosan tolnak előre, senkivel és semmivel nem törődve.

Battery Day Miakö 2026. november 4.
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Nemes Tibor, a Miakö alelnöke kifejtette: a november 4-ei tiltakozás jelmondata a „Ti ünnepeltek, mi gyászolunk” lett, ami szerinte jól kifejezi, mit éreznek az iparággal szemben a környéken élő lakosok. Elmondta, Debrecen úgy lett az akkugyártás egyik stratégiai központja, hogy több fontos környezeti vizsgálat sem történt meg, a gyárak így folyamatosan terhelik a helyieket.

A tény, hogy a Bettery Day idén Debrecenben van, szerinte azt árulja el, hogy ezt az ipart tovább szeretnék fejleszteni, úgy, hogy nem tudjuk: ez a város mit bír még el.

Battery Day Miakö 2026. november 4.
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

„Olyan ez, mintha 19-re húznánk még egy lapot, a bizonytalanba ugrik bele most ez a város. Ennek hosszú távú következményei lesznek és lehetnek, amikkel sem a város vezetősége, sem mi emberek nem vagyunk tisztában” – tette hozzá Nemes Tibor.

A demonstráción résztvevő egyik hölgy a Debrecinernek azt mondta, rettenetesen érzi magát az akkumulátorgyárak közelsége miatt, félti gyermekei és unokái jövőjét. Átverve érzi magát, mert szerinte Papp László (Fidesz) polgármester évekkel ezelőtt még egy gyárról beszélt, most pedig nyolc ilyen beruházás magasodik a város körül.

Battery Day Miakö 2026. november 4.
Fotó: Bereczki Boldizsár

„És majd lajtos kocsiban fogunk kapni egy liter vizet? Ezt hogyan gondolja? Ő elhúzza a csíkot, mi meg maradunk itt, és akkor, mint Egyiptomban vagy mint Etiópiában, járunk egy vödör vízzel?” – tette fel kérdéseit a polgármesternek célozva a demonstráción részt vevő lakos. Hozzátéve: a kínai gyárak vihetik magukkal az egész debreceni városvezetést is.

Fehér Szilvia, a Miakö egyik szimpatizánsa szerint minden debreceni jogosan háborodik fel, hiszen azok az akkulobbisták jöttek most a városban, akik a gyárak további épülésében érdekeltek. Civilként ehhez nem tudnak tapsolni, sőt kifejezetten szomorúnak tartják az eseményt. A rendezvény, úgy véli, a városvezetés és a kormányhivatal cinizmusát tárja a helyiek elé.

Battery Day Miakö 2026. november 4.
Fotó: Bereczki Boldizsár

Bulátkó Gábor, a Magyar Emberek Szövetsége érdekeltségében azt mondta a Debrecinernek, hogy a szennyezések miatt az összes gyárat haza kellene küldeni, hiszen már jócskán eljátszották az esélyeiket. Nem szeretnék megvárni, míg a teljes lakosság nehézfémmérgezést kap. Hozzátette, Amerikában az ilyen gyárakat a sivatag közepére rakják, nálunk pedig ezek a lakóövezet szomszédságában vannak, amit felháborítónak tart.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék