Október 30-án lakossági fórumot tartottak Hajdúszoboszlón, az eseményre előzetesen a vízmegtartást és az aszálykárokat jelölték meg témaként. A közönségben a választás előtti, hasonló lakossági fórumokkal ellentétben most többségében nem Tisza Szigetek tagjai, hanem mezőgazdaságban dolgozók vettek részt.
Bóna Szabolcs agrárminiszter késve érkezett, addig Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza-kormány eddig teljesült intézkedéseiről és a Honvédelmi Minisztérium terveiről tájékoztatta a megjelenteket. Ruszin-Szendi elmondta, fél év alatt több száz fővel emelkedett a honvédség létszáma, és azokat is visszaengedik, akiknek a koronavírus járvány alatt le kellett szerelniük. A miniszter szeretne minél több mindent magyar cégekkel beszállíttatni a honvédséghez, és szerinte az is fontos, hogy magyaros ételeket kapjanak a katonák, emiatt keresett és talált is például olyan céget, amelyik a gulyáslevest képes porítani.
Bóna Szabolcs érkezése után arról kezdett beszélni, soha nem volt még ilyen aszályos év, mint az idei, a kormány 210 milliárd forint uniós KEHOP forrást fog biztosítani a vízmegtartásra. A miniszter arról beszélt, rengeteg oktatásra is szükség lesz, tudatosítani kell a lakosságban és a mezőgazdaság szereplőiben is, hogy a vízmegtartás prioritás kell legyen. Bóna elmondta, ledöbbenve tapasztalta, hogy az előző kormánynak nem voltak elkészített és előkészített projektjei ezzel kapcsolatban, egyedül hatástanulmányokat találtak, de jövőre már látható és érzékelhető lesz az aszályterv.

A kormány szeretné segíteni az önszerveződő vízőrző mozgalmakat is, valamint a gazdáknak bevezetik a vízprémiumot, ami azt jelenti, hogy pénzt fognak kapni azok, akik a földjeiken tartják a vizet és nem vezetik ki onnan.

A legfeszültebb pillanat az volt, amikor egy tormatermesztő kérdezte a minisztereket. A férfi szerint idén gyakorlatilag ingyen dolgozott, mert annyira alacsony áron vásárolják fel a kereskedők a tormáját, hogy többet költ a termesztésre, mint amennyit kap a tormáért. Bóna Szabolcs azt válaszolta, hogy a gazdák akkor járnak a legjobban, ha szerveződnek, de Magyarországon erre sajnos kevés példa van. A miniszter szerint közösen fellépve tudnák meggyőzni a gazdák a piaci szereplőket, sokkal több sikerre jutva, mintha egyénileg próbálkoznának. A felszólaló szerint nincs két ember, aki együtt tudna működni valamiben, a teremből kilépve azt mondta, megbánta, hogy a Tiszára szavazott. Bóna szerint a másik megoldás, hogy a gazdák megcsinálják a teljes ellátási láncot, tehát a saját földjeiken termesztett élelmiszert feldolgozzák és árusítják is. Az eseményen egyébként több gazda arról beszélt, hogy a piaci viszonyok ellehetetlenítik a megélhetésüket.

Egy idős férfi az aszály kapcsán a Országos Jégkármérséklő Rendszerről (JÉGER), a chemtrailről és egyéb hasonló elméletekről kérdezte a minisztereket. Bóna Szabolcs megpróbálta eloszlatni az összeesküvéselméleteket, azt hangsúlyozta, hogy bár az emberi tevékenységnek valóban van hatása a környezetre, de nem úgy, ahogy az ezekben az elméletekben szerepel. A miniszter elmondta, befolyásolja a környezetet például az is, hogy a gazdák elvezetik a földjeikről a belvizet, többek között emiatt is indítanak ez ellen programot.
A Debreciner az esemény után Bóna Szabolcsot és Ruszin-Szendi Romuluszt is kérdezte.












