Új adással jelentkezik a Térkő, a Debreciner műsora, amelyben újságírók beszélgetnek az elmúlt hetek közéleti aktualitásairól.
Bereczki Boldizsár, Kántor-Újvári Gerda és Polgár Tóth Tamás a tizenharmadik adásban sorra veszik azt a dokumentumot, mely szerint magzatkárosító oldószert és más akkugyári vegyszereket vezetnének a debreceni Tócó-patakba, elmondják, mi is szerepel abban a – CATL akkumulátorgyárral kötött – szerződésben, amit évek után adott ki a Debreceni Vagyonkezelő, illetve az is szóba kerül, milyen eseményekre mentek Debrecenben a hírhedt NKA források.
Az adás végén említették a Hajdúszoboszlói elektromos rolleres fejleményeket is.
A Térkő korábbi adásai itt megtekinthetők.













