„A jövő hét első felében, hétfőn, kedden és szerdán a helyi strandfürdőn pihenő polgári lakosok, az általuk megváltott fürdőbelépő árának 50%-át kérésükre visszakaphatják” – jelentette be közösségi oldalán Tóth József (Lokálpatrióta Mozgalom Egyesület), Polgár város polgármestere június 28-án.
Tóth József a saját polgármesteri költségtérítéséből állja a kedvezményt, melyet a helyiek a nyugtájuk bemutatása ellenében igényelhetnek meg a hét második felében a városházán. Polgáriaknak a strandolás így 1500 forint lesz felnőtt, 1250 pedig diák vagy nyugdíjas jeggyel.

A hőségre hasonlóan reagált a balmazújvárosi önkormányzat is, akik szintén 50 százalék kedvezményt biztosítanak hétfőtől szerdáig a balmazújvárosiaknak. A kedvezményhez a lakcímkártya is kell a pénztárnál. Kedvezményesen 1400 forintba kerül egy felnőtt jegy, a nyugdíjas, gyerek és diák jegy pedig 900 forintba. Nem újvárosi felnőtteknek ez 3500, kedvezményes korúaknak pedig 2500 forint lesz.
A Nádudvari Gyógyfürdőben 2800 forintba kerül egy felnőtt belépő, a diákok és nyugdíjasok pedig 2200 forintért kapcsolódhatnak ki. A nádudvariak kedvezményesen léphetnek be, a felnőtt belépőjegy 2500, a diák és nyugdíjas pedig 2000 forintba kerül.
Valamivel olcsóbb a fürdőzés Tiszacsegén. Az itteni termálfürdőbe a felnőttek 2600, a nyugdíjasok és diákok pedig 2400 forintért léphetnek be.
Hasonló árakkal lehet találkozni Püspökladányban is. A helyi felnőttek itt 2300 forintért, a diákok és nyugdíjasok viszont 1600 forintért fürödhetnek. A nem ladányiaknak ez valamivel drágább, 2800 a felnőtteknek, 2300 a kedvezményeseknek.
Ilyesmi a helyzet a Hajdúdorogi Strandfürdőben. Egy felnőtt jegy itt városkártyával 1600 forintba, enélkül 2600 forintba kerül. A helyi diákok és nyugdíjasok 1500 forintért, a nem helyiek pedig 2200 forintért válthatnak belépőt.
Berettyóújfaluban egy kombinált strand és fürdő napijegy felnőtteknek 4500 forintba, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig ugyanez 4000 forintba kerül.
A kabai gyógyfürdőben a városon kívülről érkező felnőttek 2600 forintért, a városiak 1900 forintért vehetik igénybe a komplexum szolgáltatásait. Diák és nyugdíjas kedvezménnyel ezt a Kabán kívüliek 1900-ért, a helyiek pedig 1600-ért tehetik meg.
A helyi Bocskai Strand és Gyógyfürdőt a böszörményiek 3500 forintért vehetik igénybe felnőttként, a diákoknak és nyugdíjasoknak mindezért 3000 forintot kell áldozniuk. Külsősöknek a böszörményi strandolás felnőtt jeggyel 500 forinttal, a kedvezményes pedig 200 forinttal kerül többe.
A felnőtt napijegyért a Hajdúnánási Gyógyfürdőben 4300 forintot kell adni, a diákok és a nyugdíjasok 900 forinttal olcsóbban vásárolhatnak. Városkártyával a felnőtteknek is olcsóbb a fürdés, így 3000 forintba kerül, míg a kedvezményes belépőt 2300 forintért árulják.
A Hungarospa Hajdúszoboszló 6000 forintot kér egy felnőtt napijegyért, a nyugdíjasok 5300 forintért léphetnek be, a diákok pedig 5000 forint fejében pancsolhatnak Szoboszlón. A jegyek hétvégén 500 forinttal drágábbak.
Strandolni Hajdú-Bihar megyében azonban még mindig Debrecenben a legdrágább. Az Aquaticum Strandon egy felnőtt napijegy 6900 forintot kóstál, míg a gyermekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 5850 forintba kerül a nagyerdei csobbanás. Városkártyával 18 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni a jegyeket, a délutáni belépő pedig 4450 forintba kerül.
Hajdú-Bihar megyében továbbra is vörös riasztás van érvényben a következő napokban még mindig 40 Celsius-fok körül alakul a napi csúcshőmérséklet.












