A Hortobágy-puszta területén, valamint annak közvetlen környezetében, Hajdú-Bihar megye északnyugati részén máig élnek emberek olyan falvakban és tanyákon, amelyek közigazgatásilag valamelyik községhez vagy kisvároshoz tartoznak, az állam és az önkormányzatok által jellemzően elhanyagoltak, rossz infrastruktúrával rendelkeznek, szolgáltatásokban pedig nem bővelkednek. A Debreciner szeptember 3-án több ilyen településrészt is meglátogatott. Debrecenből indulva előbb az Egyekhez tartozó Ohaton, majd a Tiszacsege részét képező Nagymajorban, utána az Újszentmargitánál lévő Tukán, végül a közigazgatásilag Görbeházához tartozó Bagotán beszélgettünk a lakosokkal arról, milyen az élet arrafelé, milyen előnyei és hátrányai vannak a városoktól való távolságnak, és mire lenne szükség ahhoz, hogy vonzóbbá váljanak ezek az elnéptelenedő helységek.

Be akarták költöztetni őket Egyekre, de a maradást választották

Debrecen felől Ohatra érkezve először romos, félig összedőlt házak fogadják az átutazókat, majd a mezőgazdasági létesítmények következnek. Azok a családi házak, amelyek még ma is lakottak, a településrész Telekháza felé eső végén helyezkednek el. Ezek többnyire szép, rendben tartott porták az udvaron jószágokkal, kiskerttel. A tanyán kisebb meglepetésünkre működő vegyesboltot és kocsmát is találtunk.

Őri Olivér, ezek tulajdonosa és üzemeltetője elmondta, ma körülbelül 35-en laknak Ohaton, akik napi szinten tanyasi munkát végeznek, mint például a favágás vagy a jószágtartás. Az emberek szerinte kevés pénzből élnek, ami miatt sok mindent újrahasznosítanak a ház körül, szemét nem nagyon képződik. Optikai kábelen nem elérhető az internet, mobilnetet használnak az itteniek.

A vendéglátóstól azt is megtudtuk, az egyeki falugondnok szokott Ohatra is kilátogatni, aki, ha szükséges, segít a helyieknek. Az Olivér által üzemeltetett bolt nemcsak az ohatiakat, de a környező falvak, tanyák lakóit is igyekszik ellátni. Ha kell, kérésre olyan dolgokat is beszereznek, amik nincsenek készleten, mert a tulajdonos bevallása szerint céljuk, hogy a bevétel mellett gondoskodjanak is az itteniekről.

Ohat közösségi életével kapcsolatban úgy fogalmazott, az emberek figyelnek egymásra, fontosak a személyes kapcsolatok. Ha kell, megetetik egymás állatait vagy akár mosnak is egymásra.

Az élet Olivér szerint itt sokkal nyugodtabb, mint a városban. A városi embereken az állandó rohanást és a stresszt látják. Ez náluk nem jellemző, a kutya mindig szabadon van, és a gyerekeket is nyugodt szívvel lehet elengedni játszani.

Ohaton a kilencvenes évekig kultúrház is üzemelt, aminek ma már csak omladozó romjai keltik fel a figyelmet. Olivér még emlékszik, mikor itt neves színészek, egykori sztárok léptek színpadra, sajnálja, hogy mára senki sem foglalkozik az épülettel.

A kert végéből induló ösvényen keresztül jutunk el ahhoz az utcához, ahol Tóth Lászlóné is lakik. Elárulta, orvoshoz, gyógyszertárba, postára Egyekre járnak. „Sajnos elvették tőlünk a postát. Járt a mobilposta, de most már csak leveleket hoz, csekket, pénzt nem visz el tőlünk” – sorolta. A napi bevásárlással azonban nincs problémájuk, mint mondta, Őri Olivér boltjában mindent megkapnak.

A busz is megáll Ohaton, de iskolai szünetben naponta csak kétszer tudnak bejutni Egyekre. A tanyagondnok szerdánként jár, akinek dolga van, azt beviszi a faluba. Vonattal ugyanakkor Debrecent, Hortobágyot, Balmazújvárost és Tiszafüredet is elérik az ohatiak. Tóth Lászlóné és családja Debrecenbe csak akkor megy, ha nagyon muszáj. Vonattal másfél-két óra alatt jutnak be a megyeszékhelyre. Autója nincs mindenkinek. „Aki megy Debrecenbe, szól, és megyünk vele. Ez tényleg olyan, mint egy család” – magyarázta.

A fentiek fényében talán nem meglepő, hogy Ohaton van közösségi élet, sokat beszélgetnek, minden évben rendeznek falunapot is. Beszélgetőpartnerünk felelevenítette, hogy a helyi kultúrházban korábban még aratási bankettet is tartottak. Mint mondta, nagyon sajnálják, hogy az épületet hagyták az enyészetté válni. Attól tartanak, a közeli kastélyra is hasonló sors vár.

Az ohatiak közül néhányan a Hortobágyi Nonprofit Kft. gépműhelyállomásán dolgoznak, de vannak gulyások is. A fiatalok azonban zömében már elmentek innen.

Tóth Lászlónétól azt is megtudtuk, 6-7 évvel ezelőtt az önkormányzat be akarta őket költöztetni Egyekre, de szinte senki sem hagyta ott Ohatot. Szerinte a település vezetésének nyűg volt a tanya, mert mindig van itt valami probléma, amit meg kell oldani. „Egy nyolcvanéves, aki itt élte le az életét, megcsinálta a kis házát, kipofozgatta, az nem fogja csak úgy otthagyni. Én sem hagynám itt ezt a kis vityillómat” – mondta, az otthonára mutatva.

Szeretnék, ha az önkormányzat nem kezelné őket mostohagyerekként, bár Tóth Lászlóné azt is megjegyezte, ha bemennek Egyekre valamilyen problémával, általában segítenek. Szerinte ha az egyekiek kiköltöznének Ohatra, ők is hamar megszeretnék a csendet, a nyugalmat és a kiváló közbiztonságot.

Jó szándékú sámán él a kastélyban

A közigazgatásilag Tiszacsegéhez tartozó Nagymajor 600-700 méter hosszú főutcája inkább falu, mint tanya képét nyújtja. Van néhány lakatlan, elhagyatott ház, de az épületek többsége lakott, ezeket rendben is tartják, sok helyen az utcafrontot is virágok díszítik. Körülbelül hetvenen-nyolcvanan laknak itt.

Nagymajorban nincs munkalehetőség, nincs bolt, viszont van falubusz, amit a tiszacsegei önkormányzat biztosít. A busz jócskán megkönnyíti a helyiek közlekedését, hiszen szükség esetén Debrecenbe is beviszi őket vásárolni vagy ügyet intézni – tudtuk meg Tóth Zoltánné Irénke nénitől. Menetrend szerinti busz is jár, ami Tiszacsege felé közlekedik.

Irénke néni szerint Nagymajorban nincs igazi közösségi élet: mindenki a saját háza tájával foglalkozik, a fiatalok elköltöztek, a nyugdíjasok pedig csendesen élnek. Azt is elmondta, az ivóvíz rossz minőségű, az itt lakók többnyire palackos vizet isznak.

Nagymajorban egy hosszú múltra visszatekintő, kalandos történetű kastély is található. A klasszicista stílusú Vay-kastély korábban tehetős családok otthona volt, később hotelként üzemelt. Botrány is övezte már, a 2010-es években ugyanis marihuánát is termesztettek itt. Az utóbbi tíz évben egy magát Szirti Sasnak nevező sámán lakik itt, aki lótartással foglalkozik. Amikor Nagymajorban jártunk, személyesen nem tudtunk találkozni vele.

Irénke néni viszont elmondta, ő maga jó viszonyt ápol a sámánnal, jó szándékú embernek ismerte meg, aki jó viszonyban van a helyiekkel. Az idős asszony úgy tudja, Szirti Sas gyakran lép kapcsolatba szellemekkel, a kastélynak pedig misztikus hangulata van.

Borúsan látja Nagymajor helyzetét egy másik helyi lakos, Guba József. Szerinte a településrészt Tiszacsege vezetése „halálra ítélte”, nincsenek már a falut rendben tartó közmunkások, nincsenek szolgáltatások.

Nagymajorban van, aki mezőgazdasággal foglalkozik, vannak közmunkások, van, aki halgazdaságnál dolgozik, többen pedig átjárnak a közeli Tiszafüredre. Guba József úgy látja, többségében rendes emberek élnek itt, csak egy-két személlyel van problémája a közösségnek.

Tizenkét kilométerrel arrébb, a Tisza-parton találkoztunk Szeli Zoltánnal, Tiszacsege független polgármesterével, aki szerint az önkormányzat ott segít, ahol tud, odafigyelnek a lakosok problémáira. A tanyagondnoki szolgálat napi szinten jár a településrészre. Erre szerinte azért is van szükség, mert zsákfaluként „kiesik a vérkeringésből”, másrészt főleg idősek lakják, ahogy a környék legtöbb települését. „Tiszacsege is inkább kiöregedő település, Nagymajor pedig sajnos főleg ezen az úton jár” – fogalmazott a polgármester.

A tanyagondnok a mindennapi életben segít: ha kell, a háztartásban is. Fát vág, füvet nyír, egyéb karbantartási munkákat is elvégez, valamint napi-heti szinten gyógyszert visz, hozza őket orvosi ellátásra, vagy szakellátásra tovább Polgárra és Balmazújvárosra.

Szeli Zoltán elmondta, saját erőből nem tudnak fejlesztéseket végezni sem Nagymajorban, sem Tiszacsege többi részén, csak a pályázatokon keresztül tudnak előrébb lépni. A szükséges útkarbantartásokat azonban ellátják. A legsürgetőbb szerinte az általunk megszólaltatott lakosok által is kritizált ivóvízhálózat rendbetétele lenne. Az ivóvízkúttal egyrészt az a probléma, hogy magántulajdonú területen van, másrészt egy kis felújításra és korszerűsítésre is szorul. Bíznak benne, hogy a szolgáltató, a TRV Zrt. és a Nemzeti Vízművek Zrt. fog tudni ebben nagyobb mértékben segíteni. „A múltkor a testületi ülésen is volt erről szó, akkor is tettek ígéretet arra, hogy nyomon követik a sorsát. A gördülő fejlesztési tervekben benne van a kút felújítása. Bízom benne, hogy ez hamarosan megtörténik, de hogy mikor, azt nem tudjuk” – magyarázta.

2019-ben a Debreciner is megírta, hogy egy komoly vihar után nagy áramszünet sújtotta Tiszacsegét, amelyben különösen érintett volt Nagymajor. Megkérdeztük a polgármestert, hogy az elmúlt években történt-e olyan fejlesztés, amely a jövőben segít a hasonló kimaradások kivédésében. Szeli Zoltán azt felelte, erre a szolgáltató tudna válaszolni, de azóta nem volt hasonlóan hosszú kimaradás. Rövid áramszünetek azonban még mindig gyakran előfordulnak.

Meglepő lobogót fúj a szél az egykor szebb napokat látott Tukán

Az Újszentmargita közigazgatási területéhez tartozó Tuka egy 9-10 lelket számláló tanya. A határba tekintve összedőlt, romos házakat, földeket és mezőgazdasági gépeket láthatunk. Akik itt laknak, főleg mezőgazdasági munkából élnek, ennek megfelelően feldolgozó létesítményekkel, szalmabálákkal és földmunkákhoz szükséges eszközökkel is találkozhatunk a főutcán.

Ágoston Gyula szerint a tukasi élet egyre nyomorúságosabb, hiszen autóba kell ülni az olyan legalapvetőbb dolgokért is, mint egy kiló kenyér. Úgy érzi, régen sokkal jobb volt Tukán élni, ma azonban nincs munkahely, a korábban ott lakók többsége pedig elvándorolt. A szolgáltatásokért Újszentmargitára járnak, de ezt ő „zsebbe nyúlós mutatványnak” nevezte.

Közösségi élet sem sok maradt Tukán, pedig a férfi elmondása alapján a nyolcvanas években kocsma és bolt is volt a faluban, ahol gyakorta összegyűltek az emberek. Mára többségében nyugdíjasok maradtak, akik nem háborgatják egymást. Akinek szüksége van valamire, annak persze segítenek.

Tukán sétálgatva egy különös, elsőre oda nem illő zászlóra is felfigyeltünk, az egyik ház kerítésén ugyanis a svájci főváros, Bern lobogóját lengeti a szél. A házban egy idős svájci férfi él, aki azt mondta, nagyon szeret itt lakni, az élet csendes, nem zavarja senki a pihenésben. Svájcban stresszes munkája volt, emiatt egy tanyasi környezetre vágyott nyugdíjas éveire, amit Tukán talált meg. Régen barátokhoz járt ide, és egyből bele is szeretett a tanyába, pár éve pedig eldöntötte, odaköltözik. Szerinte mindene megvan, ami kell, egy héten egyszer jár bevásárolni, dolgozgat a ház körül, szabadidejét pedig kiskutyájával, Charlie-val tölti.

A kocsmában, ott van a nagy élet

Bagota a 35-ös főút mentén fekvő Görbeháza község külterületi része, attól nagyjából 10 kilométerre délre. Többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak itt is, több udvaron nehézgépek és agráreszközök sorakoznak. Néhány utca teljes mértékben a lakóházaké, szembetűnő azonban, hogy ezen házak között akadnak félig összeomlott, teljesen lakatlan darabok is. Összeomlóban van a kicsiny autóbuszváró terem épülete is. Egy-egy kisebb telken kiszáradt kukoricaszárak és elburjánzott gaz uralkodik csupán.

Kohári Lászlótól megtudtuk, hogy korábban háromszázan is lakták a ma már alig negyven lakosú Bagotát. Azóta sokan meghaltak, elköltöztek onnét. Van itt bolt és kocsma is, orvosi ellátást azonban Görbeházán kapnak. Szerinte a csapvíz Bagotán csaknem ihatatlan, a helyiek palackos vizet fogyasztanak.

Úgy gondolja, Bagotán összetartanak az emberek, segítenek egymásnak, ahol tudnak. Szíve szerint mégis elköltözne innen, de a közmunkásként megkeresett havi 90 ezer forintos fizetése erre nem elég.

Tizenhárom éve működteti a helyi boltot és a kocsmát Képes Istvánné, aki a csendet, a nyugalmat, a jó levegőt és az embereket szereti Bagotában. Ennek ellenére nem költözött ide, máig Görbeházán él. „Az a baj, hogy már kevesen vannak a lakosok. Eleinte jobb volt” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy megy az üzlet. Mint mondta, ennek ellenére nehezen, de fenn tudja tartani a szolgáltatásait. Megjegyezte, postakocsi mindennap jár a településrészre, valamint tanyagondnok is van Bagotán. A tanyagondnok orvoshoz visz, segít a papírok intézésében, ő hoz ételt a népkonyháról is, amit éppen a kocsmában lehet átvenni, más, erre alkalmas helyiség nem is áll rendelkezésre.

Képes Istvánné úgy látja, sokat kellene javítani a Görbeházára vezető út minőségén, az elhanyagolt, üres házakat pedig rendbe kell tenni. A víz szerinte sem jó, elvileg iható, de a legtöbben csak főznek és a jószágot itatják vele.

Bagota egyébként csendes hely, de van közösségi élet, a kocsmánál szoktak összegyűlni a helyiek beszélgetni, közösen főzni. „Más lehetőség nem nagyon van, ennyit szoktunk csinálni, hogy mégis tartsanak össze az emberek” – magyarázta. Az itt élőket jól ismerő kocsmárostól azt is megtudtuk, nemcsak földműveléssel és állattartással foglalkozók vannak Bagotán, hanem vannak, akik bejárnak dolgozni a görbeházi önkormányzathoz, de még tanárnő is él a faluban.

A 2024-ben megválasztott Magyar Sándor, Görbeháza független polgármestere az egyik legnagyobb problémának Bagota elnéptelenedését látja. „A kilencvenes évek eleje óta tart az a tendencia, hogy a fiatalok elvándorolnak erről a településrészről. Az öregek maradnak ott, és ahogy ők kihalnak, az ingatlanok is üresen maradnak” – sorolta.

Az önkormányzatnak még nincs kialakult fejlesztési koncepciója Bagotára vonatkozóan, de a polgármester szerint érdemes lenne azt szorgalmazni, hogy akik mezőgazdasággal, állattartással foglalkoznak, azok lakó- és telephelyet létesítsenek maguknak a faluban.

Maradni akarnak

A Hortobágy-környéki falvakban, tanyákon töltött rövid idő nem elég arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le azok élhetőségéről, de tény, hogy a legtöbb lakos, akit megszólítottunk, szereti a városoktól távoli, nyugodt életet, ugyanakkor hiányolja azokat az alapvető infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek jelentősen javítanának az itt élők körülményein.

Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt másfél évtizedben forráselvonások által sújtott önkormányzatok jellemzően nem képesek érdemi fejlesztéseket elvégezni ezeken a településrészeken, csak a pályázati forrásokra támaszkodhatnak.

Kérdés, hogy a források elosztóinak mennyire lesznek fontosak azok az idősödő lakosok, akik a fiatalok elköltözése után is kitartanak az elnéptelenedő vidéken. Az biztos, hogy beszélgetőtársaink többnyire maradni akarnak, és másokat is csábítanak a csend, stresszmentes környezet és a jó közösség ígéretével.

A Debreciner riportját Bereczki Boldizsár, Bodnár Sára, Kántor-Újvári Gerda és Polgár Tóth Tamás készítette.