Mottó: Nem tudok úgy viselkedni, mint te, ezt szoktam meg, ez működik, én így ÉLEK! Idegen vagy számomra! A jó válasz: tartsd meg a dolgaidat, de hallgass meg engem! Van más út is!

Valaki valahol egyszer azt mondta, hogy az élet olyan, mint a sakk, a különbség csak annyi, hogy az életben a matt után is folytatódik a játszma, és ez nagyon igaz most Magyarországon kb. 3,5-4,5 millió emberre is. Látszólag jobban élünk, mint például a Rákosi-korszakban, de gyakorlatilag sok embernek semmije nincs, csak a munkaereje és hó végén az üres pénztárcája. Lássuk be! Senkit nem akartam sértegetni ezzel! A többi csak pénzpolitikai cukormáz körülöttük, általában hitelekkel terhelten. Már ha a kedves olvasó nem tartozik ahhoz a kétmilliós elithez, akiknek igen jól jön ez a helyzet. Ez bizony kihat a jellemre pro és kontra is. Tehát amikor a szegregátumban élők – általam nagyképűen mélylélektanának elnevezett – viselkedésmintáit boncolgatom, senki ne lepődjön meg, ha néha-néha magára ismer egy-egy momentumban annak ellenére, hogy nem egy cigánytelepen él.

De térjünk vissza még egy kicsit a sakkra! Mostanában nagyon furcsa sakktáblák léteznek. Nem mindegy, hogy valakinek a táblára minden figura helyett csak királynőket és bástyákat helyez fel az élet, míg több milliónyi embernek néhány gyalogot, esetleg a futót vagy egy huszárt. Valahogy egyenlőtlen a küzdelem mostanában, amiről pedig Orwell 1984-e jut az eszembe. Hely hiánya miatt nem idézem őt pontosan, de valami ilyesféle gondolatok: mindig is háromféle ember élt a világon. Felül, középen és alul lévő; és valahogy az alul lévők a jólét növekedése, a bánásmód enyhülése ellenére is a mai napig mindig alulmaradnak, soha nincs egyenlőség, és egyetlen történelmi változás sem jelent számukra sokkal többet, mint uraik nevének változását.

No, ez az alaphang a roma gettókat illetően egy olyan társadalmi kiterjesztéssel, ami ma újra létezik. Ma már nem az egymillió cigány vagy a hárommillió koldus országa vagyunk, hanem egy kicsit több, együtt, felszalámizva. Próbáltam én ezen változtatni, de akkorát buktam, mint ide Hanoi! Nézzék el nekem a melldöngetést, a szöveg a fontos 2014-ből, nem én. 2014 után pedig mintha mi sem változott volna, az élet ment tovább, csak a cigányoknak – teljesen észrevétlenül – még kevesebb sakkfigurájuk maradt.

Hűha, már megint elmélkedek és vesztem el az olvasót, mert bealszik rajtam! Csapjunk hát bele!

Előzetes kérdés: miért van az, hogy erősen krízishelyzetben másképpen viselkednek a romák, mint a nem romák? ..és persze milyen közegben?

Mert benne van a vérükben, mert jellemtelenek, mert koszosak, mert egészségtelenül élnek, mert erkölcstelenek, mert felelőtlenek – és sorolhatnék még ezernyi negatív jelzőt, amivel az előítéletes ostobák illetik az embertársaikat. Milyen építőjellegű ezeket hallgatni az érintetteknek! Nem is értem. Azt hiszik, ettől erőre kap bárki is?

Nem, ez a válasz helytelen!

Emlékeznek még az erdőben élő gyermekre vagy a roma óvodásokra? Azt mondtuk, hogy valamiféle hiba van az érzékelésükkel. Általában a múlt nem sokat jelent számukra, a jövő pedig a bizonytalansága miatt marad érdektelen számukra, ergo maradt a jelenben élés, amit a külső környezeti hatások erősen befolyásolnak. A növekedéssel arányosan megfigyelhető, hogy kiszorulnak vagy kilépnek a csoportmunkából, akár a legkisebb verbális támadásra összerezzennek és összezárnak.

No, ez már valami! Mondhatnák akár jellemzőknek is.

Nézzünk így okokat:

a.) Az időérzéke nem tudja felfogni azt az időt, ami az egyes fogalmakhoz kapcsolódik, beszűkült időben és beszűkült térben él vagy élt. (Fentebb ezt már az erdőlakó fiúval, az óvodába a szegregátumokból bekerülő gyermekekkel bizonyítottuk.)

b.) Hamarabb tanulunk meg számolni, mint hogy elsajátítanánk az alapvető illemet, az alapvető civilizációs szabályokat! – Sokan hiszik azt, hogy az illemet és az alapvető emberi érintkezési formákat a családtagoknak kell átadni. Mi van akkor, ha erre már a régen kirekesztett felnőtt szülő nem képes, vagy bármi okból hatalmas hiányosságokkal küzd? Tehát sok múlik az oktatás színvonalán? Sok! Szegregáljunk? Ne szegregáljunk, mert még több olyan ember lesz, aki felnőtt korában nem érti a másikat, csak ellenségnek tekinti! Senkinek se jó.

c.) A gettólélektanról most slágvortokban, megállapításszerűen: – A gettó (szegregátum): saját közeg, ahol élek. – A gettó hierarchiája (rendje): ismert közegben elfogadja, időről időre kiharcolja a helyét. Ez a hierarchikus rend valamennyire megvédi őt a külső támadásoktól. – A külső ellenszenv felerősíti a térben és időben beszűkült látókörű emberekben az összetartozás tudatát, de csak akkor és szinte kizárólag csak akkor, ha az agresszió (a támadás) kívülről jön. Egyébként nem. – A belső közegre a közösség belső hierarchiája a jellemző, mely időről időre változik. (Példa: szegény ember sok kis gyerekkel, rossz pozíció – gyermekei felnőnek, erősek lesznek: új pozíció, erős pozíció.)

A krízis olyan feszült, fájdalmas állapot, mely fenyegetettség, kilátástalanság és elveszettség érzését okozza, magában hordozza a pozitív és a negatív irányba történő változást is, fordulópontot jelent az egyén számára, mely tovább terheli problémamegoldó kapacitását, elégtelenség érzését okozza. (No, ezt jól meg’aszondta valaki. Ízlelgessük!)

Az emberi alaptermészet hasonló az állati alaptermészethez, melyben nincs a térnek és az időnek különösebb jelentősége. (Mondom ezt én, a laikus.) Mindig MOST van. Kap egy rendszert, ahol megtanulta, hogyan kell túlélni, és azon túl nem lát. Mert minek? Jöhet a bla-bla-bla, hogy de modern világot élünk meg ilyenek.. Azonban, mint mondtam, az emberi alaptermészet nem változik, és mindig lesznek kitaszítottak, akiket valakik kitaszítanak.

Azt tudták, hogy a krízishelyzetben lévőnek a tájékozódó megnyilvánulások, attitűdök megszokott rendszere felborul, megszűnik az egyén önmagára vonatkozó jövőképe? Közeledünk a megoldáshoz. Szemezgessünk még a Wikipédiából!

A krízishelyzetben lévő személy munkavégzése alacsony hatásfokú, a mindennapos rutintevékenységek is nehézkessé válnak, regressziót tükrözhetnek. A krízisben lévő kapcsolatrendszere megváltozik, embertársainak megítélése a tőlük kapott segítségtől, támogatástól függ. Az egyén fokozottan befolyásolhatóvá válik, függőség-igénye jelentős, „kapaszkodik” a segítőbe, mély regresszióba süllyed.

Na, szóval regresszió.

A fejlődés során már túlhaladott fázisok vagy stádiumok újbóli megjelenése. A regresszióban megmutatkozó viselkedés- és kifejezésformák mindig primitívebbek a már érettebb fejlődési stádiumokkal összehasonlítva. Kapizsgáljuk már?

A krízis egyúttal a kommunikáció válsága is, az egyén az egyensúlyi állapottól eltérő módon közöl, fokozottan használ utalásokat, szimbólumokat, környezete nehezebben értheti meg, melynek következtében elszigetelődése fokozódik.

Juj, de nagyon hatványozottan igaz ez, ha egy egész csoport van ilyen állapotban összezárva, mondjuk egy szegregátumban! Mihez fog ragaszkodni az egyén, ha plusz trauma éri? Ahhoz, ami jövőkép nélkül is működik: erőszakhoz. Azonnali megtorláshoz. A hierarchikus rendben elfoglalt helye mindenáron való megtartásához. És hogyan fog hozzáállni mások problémáihoz, amikor ő krízishelyzetben van? Hatalmas és nagyfokú közömbösséggel, ridegséggel mások fájdalma iránt.

Jövő héten folytatjuk.