Az önkormányzat a helyi építési szabályzatban tiltana minden akkumulátorokkal kapcsolatos főtevékenységet, egy magánszemély pedig helyi népszavazást kezdeményezett. A Weerts Logistics Parks eközben a Debrecinert arról …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az önkormányzat a helyi építési szabályzatban tiltana minden akkumulátorokkal kapcsolatos főtevékenységet, egy magánszemély pedig helyi népszavazást kezdeményezett. A Weerts Logistics Parks eközben a Debrecinert arról …
Göröghné Bocskai Éva a szervezet polgármesterjelöltje. A városban a Fidesz 2006 óta van hatalmon.
A Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület tagjai úgy látják, a városban számos kibeszélendő probléma van, az épületek és az utak rossz állapotúak, a beruházások megtérülése bizonytalan. …
Habár az Országos Előválasztási Bizottság már újraszámolta a szavazatokat és ismét Hegedüs Péter győzelmét hirdette ki, a második Tóth József még tenne lépéseket, a harmadik …
44 szavazattal előzte meg Tóth Józsefet, a DK jelöltjét.
Két polgármester és egy civil jelölt méretteti meg magát. A MotoGP-pályával kapcsolatban egyelőre főleg kételyeik vannak, az önkormányzati autonómiát illetően azonban határozott vállalásokat tettek. Véleménykülönbség …
A választókerületben Hegedüs Péter, Tóth József és Tömöri Zsolt Sándor verseng a közös ellenzéki jelöltségért.
Tömöri Zsolt Sándor szerint politikai rendszerváltásra, ehhez pedig összefogásra van szükség. Úgy látja, a hajdú-bihari 6-os számú választókerület lehetőségeit az elmúlt években elvesztegette a korrupció, …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.