„Nem kérdeznek meg bennünket az életünket befolyásoló ügyekről” – Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben

A Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület tagjai úgy látják, a városban számos kibeszélendő probléma van, az épületek és az utak rossz állapotúak, a beruházások megtérülése bizonytalan. De a legfontosabb kérdés szerintük az, mi lesz a helyi ivóvízzel, és kik laknak a település nemrég épült munkásszállásán.

Demonstrációt tartott október 12-én Hajdúböszörmény főterén a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület, az esemény közösségi médiás leírása szerint azért, hogy megbeszéljék a várossal kapcsolatos közügyeket. A tüntetésen a rendezők becslései szerint körülbelül 200-an jelentek meg, a helyszínen lévő munkatársaink 100 és 150 közé tették a résztvevők számát. A rendezvény elején a tüntetők néma főhajtással emlékeztek meg a nyáron elhunyt Molnár Pálról, az egyesület egyik alapítójáról.

Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben – 2023. október 12.
Galéria: Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben – 2023. október 12. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Polgár Tóth Tamás

Úgy látják, problémát jelenthet a városban lévő 70 török vendégmunkás

Göröghné Bocskai Éva, a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület alapító tagja hangsúlyozta, a pártpolitikát mellőzve kívánnak foglalkozni a város közügyeivel. Megjegyezte ugyanakkor, bíznak benne, hogy a városnak tisztességes, őszinte, nyílt kommunikációt folytató vezetése lesz. Majd elkezdte sorolni a település általuk vélt problémáit: gazos, szemetes közterületek; „látszatberuházások”; omladozó épületek; kátyúkkal teli utak és rossz állapotú járdák. Szerinte ezekből is látszik, hogy a városvezetés rosszul teszi a dolgát.

Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben – 2023. október 12.
Göröghné Bocskai Éva
Polgár Tóth Tamás

Kifogásolta továbbá az önkormányzat részéről érkező tájékoztatás teljes hiányát többek között a Keleti-főcsatorna vizének Hajdúböszörménybe vezetésével, valamint a városban épülő munkásszállásokkal kapcsolatban. „Nem kérdeznek meg bennünket az életünket befolyásoló ügyekről” – nehezményezte, majd arról beszélt, hogy Kiss Attila (Fidesz) polgármester 2019-ben még azt közölte, a később megépített munkásszállót kizárólag helyben dolgozók számára lehet majd bérbe adni. Ezzel szemben Göröghné Bocskai Éva szerint jelenleg 70 török vendégmunkás él a szállón, ez pedig később még okozhat problémákat.

Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben – 2023. október 12.

Polgár Tóth Tamás

Az egyesületi tag azt is kifogásolta, hogy a hajdúböszörményi közbeszerzéseken rendszeresen ugyanaz a cég nyer – habár a vállalkozást nem nevesítette, a munkásszálló kivitelezője a helyi székhelyű Tömb 2002 Kft. volt, amely csak 2021-ben 56 közbeszerzést nyert el. A felszólaló sorolta a kérdéseket: miért járnak el más városokba sportolni a fiatalok, miért nincs minőségi közétkeztetés, miért mondott fel az elmúlt években 23 önkormányzati dolgozó. A megjelentek figyelmét felhívta arra, hogy a jövő évi önkormányzati választás egy lehetőség, amellyel élniük kellene.

A fiatalokat nem hallgatja meg a hatalom a gimnazista szerint

A következőnek szóló Nagy Márton helyi gimnazista arról beszélt, sok böszörményi fiatal nem találja meg a számítását a szülővárosában. „Tekintettel a tényre, hogy Böszörménynek nincs megtartó ereje, akik egyszer már tovább álltak, nagy valószínűséggel már nem fognak visszajönni, csak a változás reményében” – fogalmazott. Úgy látja, a fiatalokat nem hallgatják meg a hatalmon lévők, nem kíváncsiak a véleményükre. A gimnazista szerint a település problémái egy alvó, már-már haldokló város képét mutatják.

Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben – 2023. október 12.
Nagy Márton
Polgár Tóth Tamás

Mi a garancia? Tiba István szava?

Tömöri Zsolt Sándor, a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület elnöke szerint az egyik legnagyobb kérdés most számukra az, hogy mi lesz a település ivóvizével. Érdemes lenne továbbá átgondolni szerinte azt is, hogyan veszítette el a város a vízművét, adta azt át egy Kazincbarcikán működő szolgáltatónak. Nyilvános dokumentumok alapján úgy látja, nem igaz, amit Tiba István (Fidesz) országgyűlési képviselő mond, miszerint a böszörményi ipari parkot látják el a Keleti-főcsatorna vizével, de ha mégis, akkor kérdéses, milyen tevékenységhez szükséges napi 5 ezer köbméter ivóvíz tisztaságú víz. „A legfontosabb kérdés: mi a garancia arra, hogy valójában nem a lakosság fogja inni a Keleti-főcsatorna vizét. Tiba István szava? Mi lesz a mostani ivóvízbázisul szolgáló vidi kutak hosszútávú sorsa?” – sorolta a kérdéseket.

Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben – 2023. október 12.
Tömöri Zsolt Sándor
Polgár Tóth Tamás

Az egyesület elnöke szerint a városba érkező turisták az olyan jelenségek alapján ítélik meg Hajdúböszörményt, mint a leromlott állapotú épületek, a kérdéses tisztaságú strandfürdő és a félkész főtér. Mint mondta, kíváncsian várják azokat a számokat, amelyekből kiderül, megérte-e több száz millió forintokat elkölteni olyan látványberuházásokra, melyektől a turizmus fellendülését várja a városvezetés.

Megjegyezte továbbá, szálláslehetőség hiányában nem fog nőni a vendégéjszakák száma Hajdúböszörményben, már ha nem számoljuk a munkásszállón lakó külföldi munkavállalókat. Szerinte kérdéses, hogy helyben dolgoznak-e ezek a személyek. Mint mondta, a városvezetéstől azt várják, közöljenek valós adatokat arról, hogy hányan élnek a hajdúböszörményi munkásszállón, hol foglalkoztatják őket, magyar vagy külföldi állampolgárok, meddig tartózkodnak a szálláson, valamint mi várható az ügyben rövid-, közép- és hosszútávon.

A demonstrációról videót is készítettünk:

Petícióban kérdezik a polgármestert

Az egyesület az eseményen egy petíciót adott körbe. Tömöri Zsolt Sándortól a demonstráció után megtudtuk, ebben Kiss Attila polgármestertől azt kérdezték, mi a garancia arra, hogy a jelenlegi hajdúböszörményi ivóvízbázisnak számító 7 darab mélyfúrású kút fogja a továbbiakban is ellátni a várost ivóvízzel, valamint mi a garancia arra, hogy – a polgármester egy korábbi nyilatkozatának megfelelően – a munkásszállón az egyetemi kar és a rendőrség helyben dolgozó munkavállalói számára biztosítanak szállást.

Demonstrációt tartottak Hajdúböszörményben – 2023. október 12.

Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!