Indul a választáson, visszaszerezné Hajdúböszörmény jelentőségét a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület

Göröghné Bocskai Éva a szervezet polgármesterjelöltje. A városban a Fidesz 2006 óta van hatalmon.

Göröghné Bocskai Éva - Hajdúböszörmény
Göröghné Bocskai Éva
Polgár Tóth Tamás

Sajtótájékoztatót tartott a június 9-i önkormányzati választásokkal kapcsolatban a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület március 27-én Hajdúböszörményben, a Bocskai István téren, ahol bejelentették, elindulnak a választáson, a polgármesterjelöltjük pedig Göröghné Bocskai Éva nyugdíjas pedagógus, volt intézményvezető, az egyesület elnökségi tagja lesz.

Tömöri Zsolt Sándor, az egyesület elnöke a Debrecinernek elmondta, jelenleg sem párt, sem más civil szervezet nem támogatja őket, de amennyiben érkezik hozzájuk megkeresés, nyitottak a párbeszédre. A Böszörményi Harmadik Oldal minden választókerületben tervezi saját jelölt indítását.

Tömöri Zsolt Sándor
Tömöri Zsolt Sándor
Polgár Tóth Tamás

Az egyesület által az önkormányzatban képviselendő legfontosabb ügyekre vonatkozó kérdésünkre Tömöri Zsolt Sándor azt hozta fel, hogy Hajdúböszörmény hiába a hajdúk fővárosa, az utóbbi időben mégis „lekerült a térképről”, ezért a jövőben szeretnék visszaszerezni a város jelentőségét. Ennek részeként megállítanák a lakosságszám csökkenését. Göröghné Bocskai Éva hozzátette, fontosnak tartja, hogy a város legyen képes megtartani a fiatalokat. Mint mondta, ehhez bérlakásokra és más programokra is szükség lesz.

Hajdúböszörményben a Fidesz 2006 óta van hatalmon, azóta vezeti a várost Kiss Attila polgármester.

Göröghné Bocskai Éva - Hajdúböszörmény

Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!