Tömöri Zsolt Sándor szerint politikai rendszerváltásra, ehhez pedig összefogásra van szükség. Úgy látja, a hajdú-bihari 6-os számú választókerület lehetőségeit az elmúlt években elvesztegette a korrupció, valamint az uniós pénzek nem megfelelő felhasználása. Egyelőre nem tudja, melyik frakcióba ülne be győzelme esetén, de fontos szempont számára, hogy mekkora az adott párt által elvárt frakciófegyelem.
Bemutatkozott az első civil jelölt, aki indul a Hajdú-Bihar megyei ellenzéki előválasztáson
Sajtótájékoztatón mutatta be az ellenzéki előválasztáson a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületben indítandó jelöltjét május 20-án a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület. Tömöri Zsolt Sándor környezetvédelmi szakértő, jogász, az egyesület elnöke a bemutatkozásában elmondta, civilként indul az előválasztáson, a pártok érdekei helyett a helyi választópolgárok céljait és érdekeit képviselné.

Polgár Tóth Tamás
A jelölt hosszasan beszélt a politikai közbeszéd állapotáról. Szerinte a közéletben megszűnt az építő jellegű kritika, a politikusok ugyanis minden észrevételt támadásként fognak fel. „Észérvek és érdemi vita helyett a cinizmusról, a személyeskedésről és a mocskolódásról szól a szakmai kérdések eldöntése” – fogalmazott. Tömöri szót emelt a szakmai pozíciókra politikai szempontok alapján történő kinevezések ellen, valamint a korrupció ellen is. Szerinte Magyarországon valódi politikai rendszerváltozásra van szükség, ennek érdekében pedig a civileknek össze kell fogniuk egymással.
Megkérdeztük Tömörit, hogy miket tekint a választókerület legfontosabb ügyeinek. Szerinte az elmúlt években lehetőségeket vesztegetett el a választókerület: nem elég hatékonyan használták fel a rendelkezésre álló uniós forrásokat, bizonyos politikai körök pedig a saját érdekeik mentén hoztak meg olyan döntéseket, amelyek túlléptek a legalitás határain. Tömöri emlékeztetett, hogy a kétezres évek elején elindult egy kistérségi fejlesztési program, amelyben az önkormányzatok lényegében „a fióknak dolgoztak”. „Nem valósultak meg azok a nagyon szép elképzelések, hogy például Hajdúdorog, Hajdúnánás és Hajdúböszörmény hogyan tudja a fürdővízkihasználását megteremteni úgy összehangolva, hogy közben egymásnak ne jelentsenek konkurenciát” – példálózott Tömöri. Szerinte nincs kihasználva a választókerület mezőgazdasági potenciálja sem, a kiváló termőföldekre nem települt feldolgozóipar.
A Debreciner kérdésére a jelölt azt is elmondta, idén áprilisban jegyezték be a Harmadik Oldal Egyesületet, a tagjaik Hajdúböszörményben élnek. Az alapító okiratuk szerint a szervezetbe nem léphet be olyan személy, aki korábban bármely pártnak a tagja volt. Jelenleg azon dolgoznak, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a választókerület nagyobb településein élő civilekkel, akikkel azonosak a céljaik.
Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!
Megkérdeztük Tömöritől azt is, győzelem esetében melyik párt frakciójába ülne be, ezt azonban idő előtti felvetésnek nevezte, egyelőre ugyanis egyik párttal sem egyeztetett ezügyben. Hamarosan szeretne találkozni a pártok helyi vezetőivel, mint mondta, fontos szempont számára, hogy melyik párt mekkora frakciófegyelmet követelne meg, mivel ő kizárólag a választókerületben élők érdekeit képviselné a parlamenti szavazásokon.
6-os választókerület:
A hajdúböszörményi központú választókerületben Tóth József, Polgár polgármestere, korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő volt eddig az egyetlen megnevezett induló az ellenzéki pártok előválasztásán, őt a DK jelöli. Az újdonsült miniszteri biztos Tiba István (Fidesz) 2018-ban a szavazatok48,91 százalékát szerezte meg.

Wikipédia
Ha szeretnél hozzászólni, megteheted a Debreciner közösségi oldalán. Várjuk a véleményedet!
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!