Hajnalban volt a mostani tél hetedik hóesése Debrecenben.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A 2018-as választáshoz képest 23 helyen változhat a Fidesz névsora, a legtöbb csere nem meglepő módon Budapesten lesz.
Oszd ki mások adományait, fotóztasd le magad, tedd ki a közösségi hálóra!
Névnapján köszöntötte a minisztert a debreceni alpolgármester.
2016-ban tárták a nyilvánosság elé a nagyszabású elképzeléseket, részletesen ismertették azokat az elemeket, amelyekből aztán a mai napig nem készült el semmi, bár megvalósításukat 2018 …
A témában rendezett szerdai sajtótájékoztatón Kósa Lajos is felszólalt. A fideszes képviselő korábban kórházban volt koronavírus-fertőzés miatt.
Az ígéret ugyanaz, mint májusban volt: megint hét hónap múlva lesz kész a nagy játszótér.
Habár az önkormányzat honlapján erről szó sincs, lehet, hogy még hetekig nem tartanak fogadóórákat a politikusok. Debreceni lakosként próbáltunk hozzájutni az információkhoz, ez sikerült is, …
Debrecenben hangzott el, az idegenforgalomról és a vendéglátásról van szó, az állami hírügynökség tudósítását idézzük.
Csoda történt Debrecenben! Egyre jár az agya az országgyűlési képviselőnek és egykori asszisztensének, az egyik jelenlegi debreceni alpolgármesternek.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved