Megint fotós esemény lett, hogy az alpolgármester végzi a dolgát. Végzi?
A HÉT IDÉZETE
„Hiába az élet nehézségei, senki nincs egyedül Debrecenben!”

facebook.com/drszelesdiana
Széles Diána (Fidesz) Debrecen négy alpolgármesterének egyikeként a szociális ügyekben (is) felelős. Legutóbb ebbéli tevékenységét akkor említettük itt, amikor egy idősklubban tortázott.
A napokban megint munkalátogatást tett, amiről ismét több fényképpel számolt be a közösségi oldalán, ahová ezt posztolta:
„Közös érdekünk, hogy a fogyatékosság jelenségét kibogozzuk a stigmák hálójából. Abból a hálóból, melyet maga a társadalom szőtt a sérült emberek köré.
Mai látogatásom célja az Immánuel Otthon és Iskolába az volt, hogy megkérdezzem az ott dolgozó nagyszerű szakemberektől, miben és hogyan tudjuk segíteni áldozatos munkájukat.
Ígéretet tettem arra, hogy mindenben támogatásukra leszünk, hiszen a legmagasabb szintű szakmai munka mellett az elfogadásról, a türelemről ebben az intézményben lehet talán a legtöbbet tanulni, a szeretet legmélyebb valóságát lehet itt megtapasztalni.
Hiába az élet nehézségei, senki nincs egyedül Debrecenben!”

facebook.com/drszelesdiana
Kedves Olvasónk! A véleményedet megoszthatod a Debreciner közösségi oldalán. Gyere, szólj hozzá!
A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!