Dombi Tibor kéri a debreceni fiatalokat a szabályok betartására. Számos önkormányzat változtatott az ügyfélfogadási rendjén a járvány miatt. A Fidesz egyik országgyűlési képviselője szerint a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Dombi Tibor kéri a debreceni fiatalokat a szabályok betartására. Számos önkormányzat változtatott az ügyfélfogadási rendjén a járvány miatt. A Fidesz egyik országgyűlési képviselője szerint a …
A Debreceni Egyetem idei tanévnyitóján a koronavírus-járványra hivatkozva számos óvintézkedést vezettek be, illetve defenzív viselkedésformákat kértek az ünnepségen résztvevőktől.
Balmazújváros polgármestere szerint a betegek elől elzárt orvosok felelőssége lenne, hogy megvédjék a lakosságot. – Újabb településeken jelent meg az új típusú koronavírus.
Nem másik, nem második, nem regionális, nem tematikus – ahogy eddig ragozták a kormányoldali politikusok.
Szökőkúttal varázsoltak, számokat reptettek, szerelmet hirdettek, magaskultúrát fedeztek fel az augusztus 15-i megnyitó során, és elmondták: azért nincsenek igazi fák, mert ide nem lehet ültetni, …
A kommentáráradatnak csak töredéke látható a debreceni képviselő, Pósán László közösségi oldalán.
Habár támogatták a parlamentben az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást, Herpergel Róbert kétli, hogy az általános iskolákban szükség lenne a gumibotra és a gázsprére.
Pósán László úgy véli, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum minden iskolájában szükség van az őrökre, a szocialista Pallás György viszont azt mondja, hogy a túljelentkezések …
Egyfajta megyei verseny szokott kialakulni a hajdú-bihari országgyűlési képviselők között, hogy a közösségi oldalára ki posztolja ki hamarabb.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.