Egy debreceni lakásból három salgótarjáni jön ki.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Egy debreceni lakásból három salgótarjáni jön ki.
A hetilap számos korábbi és jelenlegi egyetemi polgár megszólaltatásával alkotott képet Szilvássy Zoltán 2014 óta tartó, botrányokkal tarkított rektori tevékenységéről.
MERKELY BÉLA: A járvány harmadik hullámának a tetőzésén vagyunk – RTL Híradó
Újabb 100 hektár terület közművesítésének tervezésére írt ki tendert Debrecen városa az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben. Itt épül a BMW gyár.
A kormány tiltása dacára megengedné a helyi virágboltoknak Polgár polgármestere, hogy nyitva tartsanak.
Az egykori Józsefvárosi pályaudvar területére költöztetné a Természettudományi Múzeumot a Fővárosi Önkormányzat. A kormány azonban Debrecenbe vinné.
Az egyik érintett, Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke a Magyar Narancsnak beszélt először a történtekről. (Részletek a cikkből.)
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az RTL Híradó kérdésére értékelte az egyetem modellváltásával kapcsolatos kritikákat.
Az ügyvéd hiába kezdeményezte az ügyben érintett Kósa Lajos meghallgatását, az ügyész ellenezte a javaslatot.
Az iskola igazgatója szerint az operatív törzs kezdeményezte, osztrák mintára, hogy önkéntes alapon teszteljék a diákokat és a tanárokat az egyik debreceni általános iskolában, ha …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved