Fizetett hirdetésben kampányol a fideszes jelöltek mellett a hajdú-bihari KESMA-lap is

Úgy néz ki, mintha a megyei napilap hírportálját hirdetnék a közösségi hálón, valójában nyilvánvaló politikai reklámról van szó.

haon - kesma

Facebook

Úgy tűnik, a kormánypárt minden lehetséges erőforrást mozgósít az április 3-i országgyűlési választásokra a siker érdekében – írta Gulyás Balázs a Magyar Hangban néhány napja.

Talán nem számít újdonságnak, hogy a „korábban Mészáros Lőrinc és más NER-potentátok által felvásárolt, majd a fideszes médiatrösztnek, a KESMÁ-nak ingyenesen felajánlott megyei lapok, melyek korábban egy-egy megyei szellemi műhelynek számítottak, mára a kormánypártok nagyrészt Budapestről szerkesztett szócsöveivé silányultak. Az azonban újdonságnak számít, hogy ezen lapok nemcsak a cikkeikben és szerkesztésükben kedveznek a Fidesznek, de konkrétan, anyagilag részt is vállalnak egy-egy fideszes politikus kampányában.” Írta Gulyás Balázs, majd példaként a Fejér Megyei Hírlapot, illetve annak internetes változatát említette.

„Ez amellett, hogy többleterőforrást ad a fideszes képviselőjelölt kampányának, azért is előnyös a kormánypártoknak, mert a Fejér Megyei Hírlap (annak online kiadása, a a feol.hu) költése nem számít bele a viszonylag szűkös, jelöltenként és választókerületenként elkölthető maximumba.”

A megyei lap facebookos hirdetései között megtalálhatóak a Márki-Zay Pétert és az ellenzék megyei képviselőjelöltjeit lejárató hirdetések is a fideszeseket támogatók mellett – olvasható a Magyar Hangban.

A módszer nem egyedi, a szintén a KESMA elnevezésű fideszes médiakoncentráció részeként működő Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online is folyamatosan követi ezt a „hirdetési” gyakorlatot – nem kevés pénzzel támogatva ezen a módon a kormánypárti képviselőjelölteket.

haon - kesma

Facebook

A sajátos módszerről továbi részletek olvashatók a Magyar Hang cikkében.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...