A debreceni zöld város program csak szlogen szinten létezik – állítják Szabó Bence és Dombi Mihály, az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület képviselőjelöltjei. Tenniakarásukat kifejezendő, bemutattak …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A debreceni zöld város program csak szlogen szinten létezik – állítják Szabó Bence és Dombi Mihály, az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület képviselőjelöltjei. Tenniakarásukat kifejezendő, bemutattak …
Szólláth Tibor polgármester két lakossági fórumot is összehívott az ügyben, amelyről egyelőre kevés konkrétumot tudni, a helyi ellenzék szerint pedig az egész csak a választási …
A képviselőjelölteket indító valamennyi pártot várják. Az esemény minden érdeklődő számára nyilvános.
Néhány nap telt el azóta, hogy környezetszennyezést jeleztek a gödi Samsung-akkumulátorgyár mellett, most pedig Salgótarjánban is súlyos szabálytalanságot találtak. A szervezet azonnali vizsgálatot és szigorú …
Az engedélyben rögzítik, hogy védeni kell a Kondoros-csatorna élővilágát, pedig egy korábban Papp László polgármester és Navracsics Tibor miniszter által aláírt megállapodásban még szükségesnek látták …
Debrecen előre megy, nem hátra?
Papp László polgármester azzal magyarázta, miért hagyták ki az ellenzéki képviselőket és az akkumulátorgyárral foglalkozó szervezeteket a társadalmi egyeztetésből, hogy mindenkivel nem tudnak leülni.
A hivatkozások sem kattinthatók az anyagban.
Milyen változások, kihívások várnak a közösségekre a klímaváltozás miatt? Az Amnesty International Magyarország és az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) közös rendezvényén különböző közösségek példáin keresztül …
A párt úgy számol, a létrehozandó szervezet ellenőrizhetné, büntethetné és be is zárathatná a környezetvédelmi szabályokat be nem tartó üzemeket. Februárban országjárásba kezdenek az európai …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved