A három vidéki nagy egyetem működési modellváltása melletti érvek valósak, ugyanakkor egy ilyen horderejű kérdésben nem ilyen rapid módon, hanem széleskörű egyeztetések után és dokumentált …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A három vidéki nagy egyetem működési modellváltása melletti érvek valósak, ugyanakkor egy ilyen horderejű kérdésben nem ilyen rapid módon, hanem széleskörű egyeztetések után és dokumentált …
A folyamat során az állami vagyon „eltűnik a szem elől”, miközben az autonómiát biztosan nem növeli, hogy az állam nevezi ki a kuratóriumok tagjait – …
Fábián István volt rektor úgy látja, hogy a voksolás nem hoz majd változást az egyetem irányvonalában. Több karról éppen annyi jelölt indul, amennyi bekerülhet.
Újabb közleményt adtak ki a Felelős Értelmiség elnevezésű csoportosulás kezdeményezői (köztük Fábián István és Pálinkás József professzorok, akadémikusok): növekvő aggodalommal figyelik, hogy a járványellenes föllépésre …
Különleges közkifolyót adtak át Hajdúnánáson, ahol mindenki annyit vihet a Pi-vízből, amennyit csak akar – adta hírül az ATV híradója. Hozzáértők szerint átverés az egész, …
10-15 ezer szerződést kell azonnal átírni – véli Fábián István volt rektor. Úgy látja, feldúltak egy jól működő alapkutatási rendszert, és jelenleg senki sem tudja …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved