Fábián István volt rektor úgy látja, hogy a voksolás nem hoz majd változást az egyetem irányvonalában. Több karról éppen annyi jelölt indul, amennyi bekerülhet.
Erősen szelektált listából választhatnak szenátusi tagokat a Debreceni Egyetem polgárai

unideb.hu
November 17-től november 19-ig szenátusválasztást tartanak a Debreceni Egyetemen, az intézményt vezető testületnek ugyanis 2020 végén lejár a mandátuma. Az egyetem honlapja szerint a szenátus az intézmény legfelsőbb vezető testülete, amely döntéseket hoz, illetve a döntések végrehajtását ellenőrzi. A választást idén először teljesen elektronikus módon szervezik meg.
Az egyetem honlapján november 11-én megjelent információk alapján a szavazásra bármely közalkalmazottjuk jogosult, továbbá közülük választhatók azok, akik az új mandátum lejártáig, tehát 2024. december 31-ig nem töltik be a 70. életévüket. A szenátus egyébként 70 tagú, a rektor, a kancellár és a dékánok hivatalból benne vannak, továbbá 17 tagot delegál a hallgatói önkormányzat, 1-1 tagot pedig a doktorandusz önkormányzat és a legnagyobb szakszervezet is. Az egyetemi honlapot Mészáros József, a szenátus titkára arról biztosította, hogy garantált az online szavazófelületen történő választás titkossága.

unideb.hu
A dékánok javaslatai alapján döntött a jelölő bizottság
A Debreciner megszerezte a tagságért induló jelöltek listáját is. Ebből kiderül, hogy a jelenlegi tagok többsége ismét megméretteti magát, és közülük számosan szinte biztosan bekerülnek az új testületbe. Több karról ugyanis pontosan annyi jelölt közül választhatnak az egyetemi polgárok, amennyi helyet számukra fenntartanak a szenátusban: a Bölcsészettudományi Kar és a Gazdaságtudományi Kar esetében ez 6 helyre 6, az Informatikai Kar esetében 3 helyre 3, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar esetében pedig 2 helyre 2 jelöltet jelent. Erre magyarázatot adhat, hogy az egyetem közleménye szerint idén, a korábbi évek gyakorlatától eltérően a jelölő bizottság a szervezeti egységek vezetőinek (tehát a legtöbb esetben a dékánok) javaslatai alapján állította össze a jelöltek listáját. Tehát a választáson, amelyen elvileg minden, az életkorszabálynak megfelelő egyetemi közalkalmazott elindulhat, valójában csak azok indulhatnak el, akiket a dékánok javasolnak, majd a jelölő bizottság is rájuk bólint.

unideb.hu
Valószínűleg nem lesz nagy változás
Megkérdeztük Fábián István professzort, a Debreceni Egyetem volt rektorát, jelenlegi egyetemi tanárát, hogy szerinte mekkora a tétje a szenátusválasztásnak A kémikus azt válaszolta, hogy mivel a jelöltek többnyire az egyetem mostani vezetői, ezért nem számít lényeges változásra a felsőoktatási intézmény irányvonalát tekintve.
A szenátusválasztás eredményét november 20-án 17 óráig töltik föl az egyetem honlapjának a voksolással kapcsolatos felületére.

Debreciner
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!