A Debreceni Egyetem Klinikai Központ megerősítette a Debreciner értesülését.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ megerősítette a Debreciner értesülését.
Pirosan csillogó zebrákat festenek fel Debrecen több balesetveszélyes helyén a napokban, tudtuk meg Balázs Ákos alpolgármestertől, ugyanakkor kérdésünkre adott válaszaiból kiderült az is, hogy a …
Papp László polgármester nem értette a kérdést, ezért kihívta az asztalukhoz a Momentum képviselőjét a Civaqua-terv kapcsán. Kiderült, hogy végül a Kósa Lajos elnökölte egyesülethez …
Az MSZP az önkormányzati bérlakásokról szóló előterjesztést, a Momentum pedig a városi sajtódíj eltörlését is kiemelte a mai testületi ülés napirendi pontjaiból.
Debrecenben mostanság adtak át egy effélét, Egerben az ottani főtéri már kétszer is beszakadt – nem a kazamaták miatt.
Hajdúböszörmény korlátozásokat léptetett életbe, Balmazújváros és Püspökladány polgármestere pedig a nemzeti ünnep előtt a maszkok használatára szólította fel a lakosságot.
„Ők” és „mi”, külföld és Magyarország szembenállás is volt a politikus beszédében. Az első magyar király személyisége mellett tesz hitet a város vezetése – mondta …
Mire és meddig lehet elég a kormány által adott 16 milliárd forint?
Két hete már ünnepélyesen megnyitotta egyszer a debreceni polgármester meg az egyik országgyűlési képviselő, aztán másnap már be is zárták. Most egy sajtótájékoztatót követően ismét …
Vagy döntetlen lesz, de az meg közös sikerként is magyarázható. Vagy nem?
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved