Hajdú-Bihar megye városaiban jellemzően a növekvő átoltottsággal párhuzamosan csökken az új fertőzöttek száma, de egyes polgármesterek továbbra is óvatosságra intenek. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ vezetője szerint az intézmény kiemelkedő eredménnyel védekezik a járvánnyal szemben.
Heti koronavírus-körkép: egy hét alatt 6 hajdúböszörményi lakos hunyt el a járvánnyal összefüggésben
Habár már túl vagyunk a tetőzésen, azért még javában zajlik a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Miközben a legfrissebb hivatalos információkért folyamatosan kérdezzük (bár válaszokat hónapok óta nem kapunk) a Nemzeti Népegészségügyi Központot, fontosnak tartjuk Hajdú-Bihar megye vezető intézményeinek és személyeinek a vírussal kapcsolatos online kommunikációját is rendszeresen áttekinteni. Éppen ezért minden héten összefoglaljuk olvasóink számára, hogy milyen információkat közöltek a járvánnyal kapcsolatban a megye városainak polgármesterei, a 6 – kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, továbbá a koronavírusos betegeket kezelő Klinikai Központ, valamint az ezt működtető Debreceni Egyetem – már ha közölnek valamit egyáltalán.
Két hétre ingyenessé tették a DKV-t az alsó tagozatos diákoknak
Papp László (Fidesz), Debrecen járványügyi információk közlésében jellemzően szűkszavú polgármestere április 16-án írta meg közösségi oldalán, hogy április 19-től április 30-ig ingyenesen használhatják a DKV járatait az alsó tagozatos általános iskolás diákok. Debrecen tömegközlekedési vállalata ezzel a kormány korábbi kezdeményezéséhez csatlakozott, az Innovációs és Technológiai Minisztérium április 15-én bejelentett döntése alapján ugyanis a helyközi járatokon nem kell a hónap végéig jegyet váltaniuk az újrainduló jelenléti oktatásban részt vevő gyerekeknek. Április 15-én így döntött Karácsony Gergely főpolgármester is a BKV járataival kapcsolatban. Április 18-án a debreceni akcióról szóló hírt megosztották Kósa Lajos (Fidesz), Pósán László (Fidesz) és Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselők is.
Csökken a fertőzöttek száma, de több városból is újabb halottakat jelentettek
Az előző héten is Hajdú-Bihar megye számos városvezetője érezte szükségesnek, hogy beszámoljon a helyi járványhelyzet adatairól. Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere április 16-án az önkormányzati televízióban számolt be arról, hogy az előző heti 220-ról 217-re csökkent az igazolt fertőzöttek száma a településen. A városvezető ezt stagnálásként értelmezte. Beszámolt arról is, hogy a múltheti több mint 30 helyett már „csak” 18 hajdúböszörményi beteget ápolnak kórházban, ugyanakkor az előző heti 2-ről 6-ra nőtt a járvánnyal összefüggésben egy hét alatt elhunytak száma. A település honlapjára április 13-án töltöttek fel egy tájékoztatást, amely szerint a város felnőtt lakosságának a 25-30 százaléka kapta meg a védőoltásának legalább az első adagját.
Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere április 16-án a Daru TV-ben beszélt arról, hogy másnap fogják beoltani a koronavírus ellen. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta: egyelőre gondolkodik azon, hogy engedje-e a gyermekét visszamenni az iskolába, hiszen ott könnyen megfertőződhet, aztán pedig hazaviheti a betegséget. A polgármester elmondása szerint az előző héthez képest enyhén, 43-ról 51 személyre nőtt azoknak a száma, akiket a háziorvosok fertőzöttként jelentettek.
Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere április 16-án tette közzé a Facebook-oldalán, hogy az elmúlt héten a településen 32 új fertőzöttet regisztráltak, újabb haláleset pedig a járvánnyal összefüggésben nem történt. Ezek a polgármester szerint jobb adatok, mint amilyeneket korábban rögzítettek.
Horváth Zoltán (Fidesz), Hajdúdorog polgármestere április 17-én a város honlapján tájékoztatta a település lakóit, hogy 60-70 körüli a fertőzöttek száma, ami csökkenést jelent a korábbiakhoz képest. A polgármester ugyanakkor óvatosságra intette a dorogiakat: „Kérem önöket, hogy továbbra is vegyék komolyan a jelenleg érvényben lévő rendelkezéseket” – írta a városvezető. Horváth elmondása szerint a városban több mint 2000-en kapták meg a koronavírus elleni első vakcinájukat.
Tóth József (DK), Polgár polgármestere április 16-án a település Facebook-oldalán közzétett videójában arról számolt be, hogy 21 86 személy tartózkodik hatósági házikaranténban, 21-gyel többen, mint az előző héten. A polgármester tájékoztatása szerint egy újabb haláleset miatt 21-re nőtt a városban a koronavírussal összefüggésben elhunytak száma. Eddig összesen 2042-en kapták meg a védőoltásuk első adagját, 613-an pedig már a második vakcinájukat is.
A Hajdú-Bihar megyei városok víruskommunikációja kapcsán megemlíthető még, hogy Menyhárt Károly (független), Létavértes polgármestere április 15-én a település honlapján közölte, az önkormányzat helyi háziorvosok közreműködésével az elmúlt hetekben folytatott kampánya sikeres volt, nőtt a védőoltásra regisztrált létavértesiek száma. A polgármester azonban arra figyelmeztetett: még mindig nem regisztráltak elegen ahhoz, hogy biztonságban érezhessék magukat. „Sajnos hétről-hétre jelennek meg káros kommentek az elektronikus felületeken, valamelyik vakcinával összefüggésben, ami nemcsak arra alkalmas, hogy a gyártó cég felé a beszerzéseket megtörje, hanem arra is, hogy az oltakozástól elrettentsen embereket. Ezért kérem, hogy minden egyes olyan kérdésben, ami a regisztráció ellen ösztökél, kérdezzük meg a helyi szakembereket minél hamarabb” – kérte Menyhárt.
Kiemelkedő védekezésről beszélt a DE Klinikai Központ elnöke
A Debreceni Egyetem honlapján április 12-én jelent meg egy cikk a IV. Debreceni HR Szimpóziummal kapcsolatban. Az egyetemi sajtóiroda beszámolója szerint Pató Gáborné Szücs Beáta, a Pannon Egyetem oktatója a többek között a DE Gazdaságtudományi Kar (GTK) részvételével zajló kompetenciakutatásról tartott előadást. A hazai KKV-k és multinacionális cégek megkérdezésén alapuló kutatásból azt a következtetést vonták le, hogy a világjárvány „karrier-sokkot” idézett elő a dolgozók körében. „Egyes munkavállalók karrierje megrekedt, megállt, esetleg le is állt, míg mások karrierje hirtelen felgyorsult. Hangsúlyozta, a járvány okozta bizonytalan munkakörnyezet kollektív stresszt váltott ki a dolgozókból, amely elsősorban az első hullám idején jelentkezett, de kisebb mértékben még ma is tapasztalható” – olvasható az egyetemi honlapon.
Az egyetem sajtóirodája április 13-án egy PR-cikket közölt az ott zajló járványkezelésről, az anyagban a DE egészségügyi intézményeinek több vezetője is megszólalt. Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke a cikkben arról beszélt, hogy kiemelkedő eredményeket értek el a járvány elleni küzdelemben, ami azért volt lehetséges, mert átalakították „a teljes gyógyító struktúrát”.
A DE honlapján április 16-án jelent meg egy beszámoló Hajdú Péter táplálkozási szakembernek, az egyetem PhD-hallgatójának a karantén alatti megfelelő étkezésről tartott előadásáról. A sajtóiroda anyagából nem sok konkrétum derül ki az elhangzottakról, az online eseményről pedig nem találtunk nyilvánosan elérhető videót. Aki kíváncsi az előadás tartalmára, annak a DEHÖK – az egyetemi sajtóirodáénál valamivel részletesebb – beszámolójával kell beérnie.
Kósa osztogatott
Az előző héten Hajdú-Bihar megye 6 – egyaránt kormánypárti – országgyűlési képviselője közül mindössze Kósa Lajos és Vitányi István foglalkozott legalább érintőlegesen a helyi járványhelyzettel a közösségi oldalán. Kósa Lajos április 17-én egy videót tett közzé arról, hogy a Balogh László alsójózsai gyógyszerész által felajánlott, 300 család számára elegendő járványvédelmi csomag kiosztásából vette ki a részét Majer Tamás (Fidesz) önkormányzati képviselővel és Őri Krisztiánnal, a Józsai Szabadidő és Tömegsport Egyesület vezetőjével. „Mindig szívesen jövök ide, mind a képviselői munkám során, mind akkor, amikor a legendás nyulas napokon összejövünk és fantasztikus ételeket kóstolunk, és természetesen bármikor örömmel segítek a maihoz hasonló nemes ügyekben is” – írta Kósa a videóhoz fűzött kommentárjában. Kósa videójában két helyszín szerepel, ugyanazok, mint amelyek az önkormányzati média által az esetről készített videóban láthatók.
Vitányi István, a berettyóújfalui egyéni választókerület országgyűlési képviselője az elmúlt hetekhez hasonlóan ismét lelkesen népszerűsítette a koronavírus elleni védőoltást. Április 13-i és április 14-i bejegyzésében is a vakcinálásra történő regisztrációra buzdította a követőit.
Az első grafikonon a Hajdú-Bihar megyében eddig regisztrált, a másodikon pedig az új fertőzöttek számának az elmúlt időszakban történt változását láthatjuk 7 napos mozgóátlagban. Ez a számítási mód a napi adatközlések időnként nehezen értelmezhető számai helyett megmutatja a helyi járványhelyzet trendjeit. A mozgóátlagról itt olvashatnak részletesebben.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!