Mutattuk már behavazva, aztán a burjánzó természet foglyaként is.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Mutattuk már behavazva, aztán a burjánzó természet foglyaként is.
Olajos Vajk szerint a tiltakozók győzelmet arattak, lelepleződött, hogy a kormány hazudott az oktatással kapcsolatban.
Papp László korábban arról beszélt, nincs akadálya, hogy a mikepércsieket tájékoztassa a község mellé tervezett kínai akkumulátorgyárról.
Milliárdokért ad el az önkormányzat tócóvölgyi ingatlanokat, hogy fedezni tudja a DKV veszteségét. Az ülés komolyabb viták nélkül zajlott le és többnyire egyhangú szavazásokat hozott. …
Lépcsős részlet Pál apostol korintusiakhoz írt első leveléből a Nagyállomás belső aluljárójánál.
Ugyanaz a testület díjazna cívisházakat, amely néhány hónappal korábban egyszerre négy történelmi épületet is lebontásra ítélt egy bevásárlóközpont bővítése miatt. A Liget lakópark fejlesztése miatt …
Torda Balázs vezérigazgató úgy fogalmazott, a beruházások bizonyos járulékos fejlesztések miatt még javítják is a lakosság kiszolgálását. Tavaly 73 perc volt a szolgáltatási területükön az …
Pénteken, április 28-án 16 órától a Nagytemplom előtt.
Vannak, akik összefüggéseket vélnek a Debrecent 25 éve folyamatosan irányító párt működése és a város közösségi közlekedésének állapota között.
Ahol fény van, ott feltűnnek az árnyékok is.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.