Negyvenhatodik rész
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A mostani, őszi járványhullám újabb kihívások elé állított mindenkit, többek között a színészeket és a színházat is. Újhelyi Kingával, a Csokonai Színház művészével beszélgettünk a …
Mindenszentek napján született 1963-ban. 2014 februárjában hagyott itt minket. Egy videóval emlékezünk rá.
Nincs más dolgunk, mint ámulni és derülni a négy színész perfekt játékán, derűs örömszínházán.
Az állandó színház gondolata már az ezernyolcszáznegyvenes években megfogalmazódott Debrecenben, de nem volt rá pénz, majd a kormányzat nem adott rá engedélyt.
Interjú a közel húsz éve épülő Latinovits Színházról Kovács László volt debreceni SZDSZ-es (2002-2010) önkormányzati képviselővel. A LATINOVITS SZÍNHÁZ DRÁMÁJA című írás háttéranyaga.
Újabb látványvideót osztott meg a debreceni polgármester. Erről is hiányzik a mostani kőlábazat és az egykori öntöttvas kerítés darabja.
Megszakítják a próbafolyamatokat is.
Szeretek színházba járni. Nem vagyok egy akkora színdarab faló, mint mondjuk L. Simon László, aki állítólag hetente többször is elmegy egy-egy előadásra, de azért én …
A Csokonai Színház művészének szívügye a versek népszerűsítse, a magyar költészet közelebb vitele az emberekhez. Elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját, ennek eredménye lesz a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved