Nem adták át a Csokonai Fórumot (Latinovits Színházat), amikorra Debrecen kulturális alpolgármestere ígérte

Május 27-re harangozta be Puskás István. A színház építése 17 éve húzódik. Eddig egyetlen egy határidőt sem tudtak betartatni, pedig számos volt. A végső fázist jelentős részben az Európai Unió finanszírozza.

Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere február 18-án tartott sajtótájékoztatóján – amelyről a Debrecinert a városháza szokás szerint nem értesítette – arról beszélt, hogy május 27-én tervezik átadni a Csokonai Fórumot. Az önkormányzat hivatalos honlapjának beszámolója szerint Puskás kifejtette, Szabó Magda Für Elise című regényének színházi ősbemutatójával nyitják meg a Fórum elnevezésű plázához épített teátrumot, amit közel másfél évtizedig Latinovits Színház néven emlegettek a debreceni önkormányzati tervekben és propagandában.


Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Galéria: Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Lia

Jelen cikkünk írásakor, napokkal a beharangozott dátumot követően azonban még mindig nem történt meg a színház átadása, sőt az elmúlt hetekben már konkrét időpontot sem közöltek a várható nyitásról. A Für Elise ősbemutatója nem szerepel a Csokonai Színház honlapján a műsornaptárban, ahol jelenleg július elejéig sorolják fel az eseményeket. Május 25-én ismertették a színház 2022/2023-as évadát, az önkormányzati hírportál beszámolója szerint ugyan Puskás István említette, hogy az évadot a Für Elise-zel, a Csokonai Fórum átadásával nyitják meg, azonban a tudósításban nem olvasható semmilyen információ ennek időpontjáról.


Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Lia

Az átadás csúszásával kapcsolatos kérdéseinket elküldtük Puskás Istvánnak és Gemza Péternek, a Csokonai Színház igazgatójának is, de cikkünk megjelenéséig egyikük sem reagált a megkeresésünkre.

17 évvel ezelőtti koncepció valósulhat meg egyszer valamikor

Ahogy az Lovas Dórának a Debrecinerben megjelent díjnyertes cikksorozatából kiderül, 2005-ben készült el a város Teret nyerünk című koncepciója, amellyel először pályázott – sikertelenül – az Európa Kulturális Fővárosa címre. Ebben már szerepelt, hogy a Fórum bevásárlóközpontban egy színházat fognak kialakítani. 2007-ben a debreceni önkormányzat és a Dexium Kft. szerződést kötöttek, előbb 2008-ra, majd 2009-re vállalták a Latinovits felépítését, majd szerkezetkész állapotban át is adták azt az önkormányzatnak. A belső kivitelezést azonban sokáig el sem kezdték. A fideszes városvezetés több alkalommal pénzhiányra hivatkozott és a 2010-ig hatalmon lévő MSZP-SZDSZ kormányra mutogatott.


Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Lia

Habár Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, akkori polgármester 2010-ben azt ígérte, 2012-re kész lesz a Latinovits Színház, a nagyrészt az Európai Unió által finanszírozott kivitelezés végül csak 2020-ban indult el, időközben pedig át is keresztelték a leendő kulturális intézményt Csokonai Fórummá.


Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
NT

Kapcsolódó írások:

A LATINOVITS SZÍNHÁZ DRÁMÁJA (első felvonás)

A LATINOVITS SZÍNHÁZ DRÁMÁJA (második felvonás)

A Latinovits Színház kronológiája

A Csokonai Színház öt év alatt épült fel a XIX. században

Ingyen átadott önkormányzati telekrész, fedezet nélküli kivitelező – két évtizede tartó „kapkodás”

Fékezett pezsgésű kulturális élet Debrecenben?


Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Lia

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!