Az őszi tapasztalatok után a szervezők május 31-én közterületen valósítják meg a Közös Város minifesztivált.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az őszi tapasztalatok után a szervezők május 31-én közterületen valósítják meg a Közös Város minifesztivált.
Pályázatok, tudásmegosztás, hálózatépítés – Aspektus+ néven komplex, négyéves kapacitásfejlesztő program indul magyarországi vidéki civil szervezetek számára a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, a miskolci Dialóg Egyesület, …
Múlt héten a Fidesz kihelyezett frakcióülésének egyik fő témája volt a „Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatok” kijelölése, ezen a héten pedig már az Országgyűlésben beszélt …
Mozgáskorlátozottak figyelemfelkeltő akciója a Nyugati Pályaudvar előtt a Részvétel Hónapjában.
A 23 civil szervezetet bemutató programot április óta tervezték, a Nagyerdei Víztorony és a Roncsbár is az utolsó pillanatban mondta le a rendezvényt. A civilek …
A rendezvény célja, hogy megismertesse a szervezetek munkáját, hogy erősítse a közösségeket, bemutassa, mennyire fontosak az alulról jövő helyi kezdeményezések.
A legtöbb támogatást gyűjtő szervezetek listáján az első kettő tevékenykedik ezen a területen. Az egészségügyiek mellett az állatvédelemmel és az iskolák működésének segítésével foglalkozó alapítványok …
A debreceni pride-ot helyettesítő közterületi programot külön engedélykötelesnek ítélte meg az önkormányzati cég, a pikniket szervező csoport a gyülekezési törvénnyel válaszolt.
Idén második alkalommal szervezi meg a Cíviscolors a Pink Pikniket, ami jelenleg Debrecen legnagyobb Pride eseménye. A délutáni, közösségi programon a Cíviscolors mellett több civil …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved