Számos módja van a segítségnek.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Ingyenes képzés Debrecenben, amire október 13-ig lehet jelentkezni.
Debrecenben nincs olyan kifejezetten környezetvédelmi szerveződés, ami pártfüggetlenül, hitelesen tudná képviselni az itt élőket.
Debrecen városvezetése – bár ígérte – még mindig nem szervezett egyetlen lakossági fórumot sem a déli ipari parkban felépítendő akkumulátorgyár ügyében. Egy helyi civil szervezet …
A debreceni kulturális élet jelenét és múltját idézték fel, mutatták be egy július eleji részvételi séta alkalmával.
Egy szombati séta arról, hogy ti miként vagytok részesei Debrecen kulturális életének.
A Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumban tartott voksolást az ötletek melletti kampányolás előzte meg, a szavazást pedig a választások és népszavazások mintájára tartották …
Kultúra és kapitalizmus címmel jelent meg a folyóirat új száma. Ennek bemutatásán túl a beszélgetésben szó volt még a debreceni kulturális élet szerveződéseiről, az átláthatóságról …
Damu Richárd, az AKE elnöke úgy látja, számos debreceni civil csoportosulásra voltak hatással, munkájuk leglátványosabb eredménye pedig a Baross Gábor utcai közösségi tér. Molnár Ágnes, …
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből lehet jelentkezni, a határidő január 31. éjfél.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.