A dokumentumfilm egy elhagyatott belgrádi múzeumban élő közösség életét mutatja be.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A dokumentumfilm egy elhagyatott belgrádi múzeumban élő közösség életét mutatja be.
A komikus és időnként fájdalmasan elgondolkoztató történet két idősík bemutatásán keresztül keres válaszokat az egyéntől az egész világig kiterjedő kérdésekre. Isten kezében vagyunk-e, vagy Isten …
Toszeczky Renáta szociális munkás a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett egyik védett házat vezeti. Az ő segítő munkáját követheti végig a néző, Renáta olyan nőket segített, …
A debreceni lakhatási folyamatokról, valamint a zártkertek társadalmáról, az állam és az önkormányzatok zártkertekhez való hozzáállásáról beszélgetnek többek között a meghívott vendégek.
Hajdúszoboszlón több lehetőségük is lesz elbúcsúztatni a leghidegebb évszakot március 2-án azoknak, akik már inkább a tavaszra vágynak.
A Manír 2020 óta szervezi a Művészgettó nevű programsorozatát, ahol feltörekvő művészek egy közösségi műhelyen mutathatják be az alkotásaikat. A következő Művészgettó február 29-én, csütörtök …
Az idei első téma a „Mitikus távlatok a kortárs költészetben”, amelyet Borbély Szilárd Bukolikatájban című kötetén keresztül szeretnének megvilágítani.
Egy újabb érzéküket tehetik próbára az érdeklődők a bábszínházban.
A belga-magyar származás festő életébe tekinthetnek be az érdeklődők a dokumentumfilm segítségével. Kim Corbisier ígéretes fiatal művésznek számított, azonban identitásválságával nem tudott megküzdeni.
A Deeprecen idén másodjára szervez koncertet Debrecenben, a helyszín ezúttal a Desz24 lesz. Az eseményen ismét egy helyi és egy budapesti zenekart hallgathatnak meg az …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved