Debrecenbe is megérkezik a Tudósok zenekar szombaton

A Tilos Karaván tavaszi évadának utolsó debreceni állomását május 11-én, szombaton rendezik meg a Baross16-ban. Az esti koncert előtt több ingyenesen látogatható program is lesz.

Tilos Rádió

Tilos Rádió

A Tudósok zenekar 1986-ban alakult, a magyar underground egyik meghatározó formációja, akik a jazz, a punk, a drum’n’bass, az avantgárd, a performance és a költészet legkülönbözőbb elemeit ötvözik. A zenekar egyik szélesebb körben is ismert tagja drMáriás képzőművész, aki a szombati eseményen a koncertek előtt bemutatja a Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciájáról című albumát, a szerző virtuális tárlatvezetést tart, felolvas és dedikál is. Az új album, amely drMáriás 150 festményét, a hozzájuk kapcsolódó szövegeit és a Tudósok legújabb, Himnikus Idők Himnuszai című cédéjét tartalmazza, megvásárolható lesz a helyszínen, a Baross16-ban.

.

Szombaton és vasárnap podcast készítő workshopok is lesznek. A workshop célja, hogy a helyben működő műsorkészítőknek szakmai és technikai segítséget nyújtsanak annak érdekében, hogy nagyobb hallgatósághoz jussanak, ezáltal növekedjen szerepük és hatásuk a helyi közéletre.
Egy podcast különlegessége abban rejlik, hogy lehetővé teszi a hallgatók számára: mélyebben megértsenek egy tárgyalt témát, vagy akár személyesebb kapcsolatot alakítsanak ki a tartalom készítőjével vagy az esetleges témát képviselő vendéggel.

A workshopokat a 3. utas műsor készítői, Tóth Szabi és Gazda Gergő tartják. A 3. utas című, főleg tudománnyal foglalkozó rádióműsor minden paraméter tekintetében a leghallgatottabb Tilos Rádió műsorok között van. A kiemelkedő adások akár 100 ezer feletti hallgatottságot is elérnek.

További információ a Facebook-eseményben elérhető.

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!