Így kéne kinéznie a Kossuth utcának a debreceni Szikra és az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület elképzelése szerint

A debreceni zöld város program csak szlogen szinten létezik – állítják Szabó Bence és Dombi Mihály, az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület képviselőjelöltjei. Tenniakarásukat kifejezendő, bemutattak egy kiterjesztett valóságmodellt, melyen valós időben látható, hogyan nézne ki a Kossuth utca, ha az Összefogás dönthetne a város arculattervezéséről.

Összefogás a Cívisvárosért Egyesület
Dombi Mihály és Szabó Bence
Papp Dávid

Debrecen városának már majd’ minden közterét beton és térkő borítja – kezdte meg az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület május 7-én tartott sajtótájékoztatóját Szabó Bence, a Momentum észak-alföldi régióvezetője. Felsorolásában példaként említette a felújított Dósa nádor teret. Szabó nehezményezte, hogy Debrecen önkormányzata a közművek túl sűrű elhelyezkedésével indokolta anno, hogy az újonnan kialakított zöld területeken miért csak dézsákban kihelyezett fák találhatók, ám ez furcsa mód végül mégsem jelentett akadályt a Sas utcai mélygarázs kialakítása során.

Összefogás a Cívisvárosért Egyesület

Papp Dávid

A Szikra Mozgalom tagjaként is ismert Dombi Mihály szerint régen az egész országból érkeztek Debrecenbe kereskedőcsaládok, ennek nyomán alakult ki a belváros arculata. Dombi szerint bűn ilyen módon, aszfaltcsíkokkal és betonrengeteggel elcsúfítani Debrecen történelmi belvárosát. Állításukat egy olyan demonstrációval szeretnék alátámasztani, amelynek révén minden debreceni a saját szemével lehet tanúja annak, hogy hogyan nézhetne ki egy autóforgalomtól mentes, sétálható Kossuth utca. A projektet a Szikra mozgalom egyik aktivistája fejlesztette szabadidejében.

Hol tekinthetik meg ezt a virtuális projektet a debreceni polgárok? – érdeklődtünk. Dombi Mihály szerint a projekt jelenleg csak egy előfizetéssel elérhető szerveren található, de mindenképpen szeretnék publikálni, hogy mindenki ingyenesen hozzáférhessen majd egy egyszerű QR-kód beolvasásával.

Összefogás a Cívisvárosért Egyesület

Papp Dávid

Megemlítettük a sajtótájékoztatón: gyakran kritika tárgya, hogy a látványterveken bemutatottak nem valósulnak meg. Miben más most a helyzet? Mint Dombi Mihály elmondta: ez nem egy látványterv, hanem egy demonstrációs célú modell. A nagyszabású látványtervek elkészítéséért akár százmilliókat is fizetnek a megbízók. Ez a modell teljesen ingyenesen készült, inkább tekinthető aktivizmusnak.

Összefogás a Cívisvárosért Egyesület

Papp Dávid
Összefogás a Cívisvárosért Egyesület

Papp Dávid
Összefogás a Cívisvárosért Egyesület

Papp Dávid
Összefogás a Cívisvárosért Egyesület

Papp Dávid

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!