Fotóztatják magukat a kormánypárti politikusok, amint éppen átadnak valamit a gyerekeknek, aztán a fényképeket felteszik a közösségi hálóra.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Fotóztatják magukat a kormánypárti politikusok, amint éppen átadnak valamit a gyerekeknek, aztán a fényképeket felteszik a közösségi hálóra.
Április huszadika, azaz a kampányidőszak hivatalos indulása óta Hajdú-Bihar egyetlen napilapja, a KESMA kötelékébe tartozó Hajdú-bihari Napló is erős kampányüzemmódba kapcsolt. Útépítések, virágültetések, pózoló államtitkárok, …
A Kétfarkú Kutya Párt már az első lépéseket sem tudta megtenni, de a Mi Hazánk Mozgalomnak is akadtak komoly nehézségei. Nagy meglepetésnek kellene történnie ahhoz, …
Hiába fogott össze papíron a DK öt másik ellenzéki szervezettel az Összefogás a Cívisvárosért színeiben, a közös kampányeseményeken nem vesznek részt, a párt országgyűlési képviselője …
Ez a helyzet sérti a sajtószabadságot – állítja Kanizsay György Béla hajdúszoboszlói polgármesterjelölt. A Balmazújváros élére pályázó Bánhegyi Zoltán a bemutatkozó videójában arról beszélt, hogy …
Debrecenben költötték el a legtöbb pénzt: 56 millió forintot.
Nyúltenyésztő, debreceni Fidelitas-elnök és helyi MCC-vezető is van az egyéni jelöltjeik között. A jelenlegiek közül hat képviselőt cserélnének le.
Schmitt Pál után ő a második fideszes politikus, aki megbukott az ország élén.
A kormányzópárt mai kongresszusán négy alelnököt választanak négy jelöltből, ebből következően nincs kockázat. Pártelnököt is választanak Orbán Viktor személyében, ugyanis egy jelölt van a tisztségre: …
Szombaton tartja 30., tisztújító kongresszusát a Fidesz. Orbán Viktor „megkérdőjelezhetetlen” a pártelnöki poszton. Stabil Kubatov Gábor és Kósa Lajos alelnöki széke, újrajelölték őket, és vállalják …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.