A napokban ünnepli a kormányzó párt(koalíció), hogy egy évvel ezelőtt (is) megnyerték az országgyűlési képviselőválasztást.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A napokban ünnepli a kormányzó párt(koalíció), hogy egy évvel ezelőtt (is) megnyerték az országgyűlési képviselőválasztást.
A Fidesz Ukrajna területi veszteségeiben gondolkodik, ez pedig ellentétes a magyar nemzeti érdekkel – véli az LMP. A DK sem lett nyugodtabb Kósa nyilatkozata után.
A nyáron ünnepelt vendége volt a debreceni fideszeseknek.
Ráadásul Szólláth Tibor, Hajdúnánás fideszes polgármestere a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyik alelnöke.
Orbán Viktor videós telefonbeszélgetésben köszöntötte. Nem maradhatott ki a születésnap az önkormányzati sajtóból, beszámolt róla a helyi szatelit média is.
A szavazatok 72 százalékával nyert az egykori fideszes alpolgármester. A testület összes tagját az ő emberei adják mostantól.
Mindketten függetlenként mérettetik meg magukat. A jelenlegi polgármester, Bordán Szabolcs egyelőre nem jelentette be az indulását.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz logóival ellátott szóróanyagok mostantól illegitimek és jogszerűtlenek.
Vitányi István országgyűlési képviselő szerint a városban lelassult a fejlődés, új embereket vonna be a helyi vezetésbe. Bordán Szabolcs polgármester a reakciójában emlékeztette a képviselőt …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.