Egy 1 kilométer hosszú futópályát kezdtek el építeni májusban Debrecen-Józsán a Tócó-patak mentén, azonban mai napig nem készült el, pedig jóval korábbra ígérték a kivitelezés …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Egy 1 kilométer hosszú futópályát kezdtek el építeni májusban Debrecen-Józsán a Tócó-patak mentén, azonban mai napig nem készült el, pedig jóval korábbra ígérték a kivitelezés …
A debreceni önkormányzat saját médiája szerint nem növekedett a betörések száma, a helyiek szerint már 60-70 lakás érintett. A Szabadságtelepen élők önmaguknak szervezik a járőrözést, …
Habár nem ragadtak le a hagyományos cigányzenénél, a kulturális örökségük benne van a művészetükben. A magyar falvak szerinte kapálóznak, hogy ne fulladjanak meg, a kistelepüléseken …
A Xanga cégcsoport tulajdonosa hangsúlyozza, semmilyen fejlesztést nem hajtanak végre a lakosság akarata ellenére, hiszen éppen az a céljuk, hogy a beruházásokkal hozzájáruljanak azok környezetéhez. …
A debreceni önkormányzat kulturális és oktatási ügyekért felelős bizottsága ma megszavazta, hogy ideiglenesen helyettes pótolhassa Mátyássy Szabolcs távozó direktort. November végére találhatnak új igazgatót a …
A Debreciner közösségi oldalán feltett kérdésünkre olvasóink egyértelmű választ adtak: nem akarnak kis méretű nukleáris reaktorokat a város szélére. Többen egyenesen őrültségnek tartják Szijjártó Péter …
Mátyássy Szabolcs 2023 óta vezette a debreceni színházat, még három évig tarthatott volna a mandátuma. A hirtelen távozásának oka egyelőre nem ismert, a debreceni közgyűlés …
Papp-Für János főszervező szerint az utolsó elutasító döntéskor már nem volt idejük közösségi finanszírozási kampányra. Ha mindig a következő nemzedék boldogulását szem előtt tartva osztanák …
Egerben állítólag dübörög a turizmus, csak a helyiek nem veszik észre. A sátoraljaújhelyi anyák jobban teszik, ha hétköznap szülnek, Hajdúböszörményben nem lesz akkumulátorgyártás, Szegeden pedig …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved