Hiába szóltak többször az önkormányzatnak meg az önkormányzati képviselőnek is, nem történt semmi.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Hiába szóltak többször az önkormányzatnak meg az önkormányzati képviselőnek is, nem történt semmi.
Nem vagyok már mai darab, korán születtem, régóta vagyok fiatal, sok nyarat megértem már, elmúltam már 18, na, szóval, láttam, hallottam én már sok mindent, …
Debrecennel ellentétben náluk volt társadalmi részvétel. Többéves közvélemény-kutatás előzte meg a Németország újragondolása című, az ország előtt álló legnagyobb kihívásokat taglaló könyvet.
Földre kényszerítés, az ártalmatlanítottra térdelés, célra tartás pisztollyal – ezeket is láthatták, illetve kipróbálhatták a nyári – úgynevezett – gyermekfelügyelet részeként, mindenféle más szórakoztató elfoglaltságok …
Több egyéni önkormányzati képviselő is csak előzetes bejelentkezés alapján vállalja a találkozást a választóival. A kompenzációs listáról bejutott ellenzékiek esetében még rosszabb a helyzet.
A Smart City alapvetéseinek a konkrét tervekben is meg kell jelenniük. A legfontosabb az eljutási idők csökkentése.
Ez az eljárás több hátránnyal jár az élővilág egészére, mint amennyire tartósan veszélyes ezen belül a szúnyogokra. Ennélfogva nyilván a célját sem érheti el.
„Ebben a kérdésben elsősorban kutatók vagyunk és csak másodsorban debreceniek” – írják válaszlevelükben, amihez bárki csatlakozhat az interneten.
Olyan városban élünk, mondják, amelyben vagy a környékén a természetes tavak, patakok kiszáradnak, míg az aszfaltot az égből jött esővízből visszamaradó áradatok lepik el. Fordítva …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved