A Tisza Párt elnöke cáfolta, hogy tárgyalt volna a kínaiakkal a debreceni akkumulátorgyár-beruházásokról.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Tisza Párt elnöke cáfolta, hogy tárgyalt volna a kínaiakkal a debreceni akkumulátorgyár-beruházásokról.
A Tisza elnöke a Csapó utcán mondott beszédet, valamint bemutatta a párt Hajdú-Bihar megyei egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit. Az eseményről folyamatosan frissülő tudósításfolyamban számoltunk be.
Mancs gazdájától búcsúztak Miskolcon, nincs képben a régiós hajléktalanhelyzettel a debreceni polgármester, letiltották a közmeghallgatás közvetítését Egerben, van egy lehetséges szolnoki Fidesz-jelölt, erős az iskolai …
Az országgyűlési képviselőjelöltnek készülő fideszes debreceni alpolgármester hivatalos közösségi média felületein tette közzé a videót az eseményről.
Tagadhatatlanul nagy sikere van a könyvnek és az írójának is.
Az ország első telefonos lelkisegély szolgálatát Szabó Pál alapította 1970-ben.
Habár hivatalosan még nincs kampányidőszak, a kormánypárt egyéni jelöltjei már javában küzdenek a szavazatokért, többek között óvodákban és templomszenteléseken.
Hamarosan már 1500-an fognak dolgozni az akkumulátorgyárban. A cég tervei szerint a dolgozók legfeljebb egyharmada lesz külföldi. Utóbbiakat integrálnák a helyi társadalomba, a vendégmunkásokat és …
A Debreciner közösségi oldalán fejthették ki véleményüket olvasóink. A hozzászólók álláspontja egyértelmű volt: politikusi minőségükben nincs helye a politikusoknak óvodai vagy iskolai rendezvényeken.
Bizonyítékokat rekesztett ki a bíróság, ezért a védőbeszédeket februárra halasztották a közbeszerzési ügyben.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved