Erdogan ellen, az ártatlan áldozatok mellett tüntettek Debrecenben is.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Erdogan ellen, az ártatlan áldozatok mellett tüntettek Debrecenben is.
Fejezd be, asszony! Komolyan mondom, nem is tudom, hogy bírtam ki eddig is melletted, csak felbosszantasz mindig. Olyan vagy, mint az apád volt. Egy konok …
Vannak, akik szerint ez olyan nagy jelentőségű ügy, hogy nem szabadna pusztán a város fideszes közgyűlésére bízni a döntést. Legyen helyi népszavazás!
A szándéknyilatkozatot a legtöbb ellenzéki politikus is támogatta. A Magyar Innováció Házát is Debrecenbe hoznák.
Varga Zoltánt, a debreceni ellenzék egyik polgármesterjelöltjét azért marasztalták el a területi választási bizottságban és a bíróságon, mert „Hazug!” feliratot ragasztott Papp László fideszes polgármester(jelölt) …
Hogyan maradhatnak meg a városszövetben? Harangi Attila honlapot indított.
Debrecenben, természetesen. Még az évszámot is eláruljuk: 2003-ban.
Hol van több helyettese a főnöknek? Debrecenben vagy Budapesten? Hol nagyobb a „pazarlás”?
Kőszeghy Csanád Ábel bizottsági alelnök lehet, a közgyűlésbe be nem jutó LMP-nek és Szolidaritásnak is jut a bizottsági helyekből. A DK, az MSZP és a …
Fáradt agynak fáradt műsor – megijeszt az, ahogyan az emberi kapcsolatok elé kerül bármilyen tévés produkció az év egy adott szakaszában, hosszú heteken át.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.