A civilekről szóló önkormányzati beszámoló megemlített egy fiataloknak készült pályázati kiírást, de azt kifelejtették belőle, hogyan lehetetlenítették el az idei egyedüli pályázó rendezvényét.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A civilekről szóló önkormányzati beszámoló megemlített egy fiataloknak készült pályázati kiírást, de azt kifelejtették belőle, hogyan lehetetlenítették el az idei egyedüli pályázó rendezvényét.
A debreceni Tisza Szigetek szervezte eseményt pártlogók nélkül, politikai hovatartozástól függetlenül kívánják megtartani, mert úgy vélik, ez az ünnep mindannyiunké. Szerintük az ’56-os hősök harcának, …
A történelmi előzmények ismerete nélkül nem lehet megérteni a jelen kulcsfontosságú politikai kérdéseit.
Mariam Chachia és Nik Voigt filmje ingyen megtekinthető október 22-én fél hattól a Baross16 közösségi terében.
Attól tartottak, hogy „az ipartörvénybe ütköző tömeges és gyors eladásra ingerlő” árusítást szeretne a budapesti kereskedő. – Nyírvidék, 1925. október 21.
Sportlehetőséget, valamint a rendőri és katonai állomány kiképzésének biztosítását várták az intézménytől. – Hajdú-bihari Napló, 1978. október 20.
„Ez a kitüntetés az üzem összes dolgozóját érintette, és ez annak a bizonyítéka, hogy a püspökladányi fatelítő NV dolgozói megértették és magukévá tették Pártunk célkitűzését” …
Beteg jószágokról, penészes takarmányról és más szabálytalanságokról számol be az új városvezetés által elrendelt terepszemle jegyzőkönyve. Bódi Judit, a város új polgármestere szerint a vizsgálatot …
Sokmilliós végkielégítéssel távozott a polgármester és helyettese, lebontották a város egyik legrégebbi házát, nem foglalkoznak a Wesley-diákokkal, megállapodott az egyetem a kínai akkugyárosokkal. Többek között …
A korábbi gyakorlat szerint a testületi ülésekről készült vágatlan felvételt folyamatosan elérhetővé tették az önkormányzat honlapján, innentől a vágott anyagot csak a balmazújvárosi televízió közvetítené.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.