Sportlehetőséget, valamint a rendőri és katonai állomány kiképzésének biztosítását várták az intézménytől. – Hajdú-bihari Napló, 1978. október 20.
UGYANAKKOR
Új lőteret avattak Debrecenben, a létesítmény megtekintése után bemutató lövészet következett
Október 19-én a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Dózsa Sportegyesület lőteret avatott Debrecenben – számolt be a Hajdú-bihari Napló.

Az avatóünnepségen megjelentek a Magyar Szocialista Munkáspárt debreceni és megyei bizottságának titkárai, a megyei tanács elnökhelyettese, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei és debreceni titkárai és képviseltették magukat a szovjet és társ fegyveres alakulatok is.
A tudósításból kiderül, hogy a frissen átadott létesítménytől három fő funkció betöltését várták. Elsősorban biztosítania kellett a helyi fiatalok számára a sportlövészet különböző ágai kipróbálásának lehetőségét. A lehető legtöbb tehetséges lövész kinevelése volt az elvárás, melynek teljesülését abban mértek volna le, hogy négy éven belül jegyzik-e a város lövész szakosztályát a nemzeti bajnokság élvonalában. Másodsorban a létesítménynek segítenie kellett a rendőrség személyi állományának kiképzését és harmadsorban a katonai szolgálatra való felkészítést is.
Az építmény átadása után jutalmat osztottak ki az építésen kiemelkedő teljesítményt nyújtók között. A lőtér megtekintését követően bemutató lövészet következett, az első lövést Hammerl László olimpiai bajnok adta le.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat további cikkei itt olvashatók.