Bárki szavazhat rá, akinek tetszik a „mechanikus narancs”.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Bárki szavazhat rá, akinek tetszik a „mechanikus narancs”.
Tódor János smasszerregényét a szerzővel beszélgetve ismerhetik meg az érdeklődők.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ első alkalommal adott információt a debreceni fertőzöttek számáról. A szennyvízvizsgálatok alapján csökkenni kezdett a koronavírus koncentrációja.
Akinek nincs semmije, az annyit is ér.
Újabb polgármester fertőződött meg a vírussal, Polgáron pedig már bezárták az egész polgármesteri hivatalt. Balmazújváros polgármestere a háziorvosoktól próbál tájékoztatást kérni, mert a kormánytól továbbra …
(A fotó illusztráció) Gubányi Zsófia Savanyú tejszag csapja meg az ember orrát, ahogy belép a vidéki kisbolt ajtaján. Ebből a gyakorlottabbak már azonnal tudják: a …
Eredetileg idén áprilisra, legkésőbb az augusztusi virágkarneválra tervezték a megszólalását.
Újabb látványvideót osztott meg a debreceni polgármester. Erről is hiányzik a mostani kőlábazat és az egykori öntöttvas kerítés darabja.
3,2 milliárd forintba került nekünk a Nemzeti Művelődési Intézet nevű nonprofit szervezet új székháza Lakiteleken.
Többmillió ember szenved mélyszegénységben. Olyan emberek, akik valaha ezt az országot építették. Olyan emberek, akinek megszűnt a munkájuk és nem lett helyette helyben új. Olyan …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.