Hajdu Szabolcs, Pólik József és Baranyi Benő beszélgetnek Áfra János moderálásával a hallgatói mozgalomról és annak hatásairól. Korábban már tüntetést és fórumot is tartottak Debrecenben.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Hajdu Szabolcs, Pólik József és Baranyi Benő beszélgetnek Áfra János moderálásával a hallgatói mozgalomról és annak hatásairól. Korábban már tüntetést és fórumot is tartottak Debrecenben.
Légy boldog Magyarországon! – Zászlót bontott Pálinkás József pártja, az Új Világ Néppárt. Céljuk, hogy részesei lehessenek a 2022-es országgyűlési választásokat követő kormányváltásnak.
Papp László a koronavírussal kapcsolatos információkat ígért, de csak bevásárlással kapcsolatban adnak segítséget, valamint a gyógyszerkiváltás lehetőségeiről és a népkonyhákról tájékoztatnak.
A debreceni költő, szerkesztő szerint vérlázító, amit Dúró Dóra tett a mesekönyvekkel, és örül annak, hogy Bagdy Emőke megszólalását is több száz pszichológus ítélte el. …
A forrásaink szerint a Debreceni Egyetem majdnem ötven további fa kitermelését tervezi. Az egyetem, a zöldterületi osztály és az önkormányzati képviselő sem válaszolt a kérdéseinkre.
Számos emlékhely őrzi a magyar zsidóság több száz éves történelmét: az épületek, az utcák, amelyeken nap mint nap végigmegyünk, a borostyánnal benőtt temetők emberi sorsokról, …
Eredetileg idén áprilisra, legkésőbb az augusztusi virágkarneválra tervezték a megszólalását. Most jött el az ideje.
Eddig voltak konténerek a szemétnek, ahová jogosult és jogosulatlan egyaránt vitte a hulladékát. Most az önkormányzat felszámolta a korábbi áldatlan állapotokat, de nincsenek az eddigiek …
A magyar kormányzat számára nem eredetünk és tetteink megértése a fontos.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.