A júniusban átadott gyár beruházása során teljes mértékben betartották a kormánnyal kötött megállapodásuk feltételeit – olvasható a nyilatkozatukban.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A júniusban átadott gyár beruházása során teljes mértékben betartották a kormánnyal kötött megállapodásuk feltételeit – olvasható a nyilatkozatukban.
„Nem tűrhetjük, hogy ismét az NB2 felé sodródik a csapatunk. Huszti, Toldi és Tőzsér távozását szeretnénk elérni.”
1701-gyel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
Bár a magánszemélyek párttagsága, pártszimpátiája elviekben nagyon érzékeny, bizalmas információ, a Fidesz helyi vezetőpolitikusai mégis sokat tettek azért, hogy minél több debreceniről és hajdú-bihariról derüljön …
A rendőrség egy 34 éves nőt gyanúsított meg, aki a gyanú szerint a cég pénzét pár hónap alatt utalta át a saját bankszámlájára. A Debreceni …
Propagandafilm – azt mondták, azt jelezték előre. A hatóság pedig megadta a produkciónak a „művészfilm” kategóriát. Csúnya Gyurcsány, csúnya Dobrev Klára meg úgy egyáltalán csúnya …
Beszámolók szerint Brüsszelben legalább 25 százalékkal többen jelentkeztek oltásra egy hét alatt, mint egész szeptemberben – írta az MTI.
6688-cal emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 72 órában Magyarországon.
Debrecen polgármestere megint leszerepelt? A helyi ellenzék meg a lustaság és az érdektelenség itteni Pató Pálja?
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved