Így esett.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A párja egyedül nem tudja kikölteni a tojásokat, és a fiatal fiókákat sem tudja felnevelni. Árulkodó jel lehet, ha egy fészekben csak egy felnőtt gólyát …
Közösségi közlekedéssel jelenleg csak Berettyóújfalun, Püspökladányon és Érmihályfalván keresztül lehet eljutni egyik testvérvárosból a másikba. Esti programokra csak az tud kilátogatni, aki vállalja az éjjeli …
Júliusi árrobbanást prognosztizál a Hajdú Gabona vezérigazgatója.
4749-cel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt héten Magyarországon.
Rögtön találtunk egy debreceni élelmiszerboltot, ahol már több mint egy hónapja korlátozzák egyes árstopos termékek megvásárolható mennyiségét.
Gemza Péter azt írta, szinte a teljes tavaszi programjukat ehhez a rendezvényhez igazították. FRISSÍTÉS: A Magyar Állami Operaház a kiadásai racionalizálása miatt döntött a fesztiválprogram …
A közösségi hálón is megörökítették a május 16-ai kormányfőválasztást az egyéni választókerületekből a parlamentbe került honatyák.
Már 2020-ban és 2021-ben sem nyitott ki, akkor a koronavírus-járványra hivatkoztak.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved