Németországban már bevezették, hamarosan a magyar kormány is döntést hoz az ügyben.
Hiába a kedvezmény, ha nem versenyképes a közösségi közlekedés – Így látja a Derke a klímabérlet ötletét
Június 1. óta havi 9 euróért használható a közösségi közlekedés legtöbb formája Németországban az ország teljes területén, a kormány az intézkedéssel egyszerre szeretne küzdeni az Oroszországtól való energiafüggés és a klímaváltozás ellen. Magyarországon az LMP-nek volt egy hasonló kezdeményezése. Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője azzal érvelt egy 5 ezer forintos klímabérlet bevezetése mellett, hogy ezzel egy időben küzdhetnénk a klímaváltozással és az energiaválsággal szemben. A programot egy három hónapos próbaidőszakkal indítanák el úgy, hogy annak finanszírozását a központi költségvetésből, tehát nem a tömegközlekedési vállalatok és az önkormányzatok büdzséjéből végeznék.
Június 15-én az MTI arról számolt be, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter hatalmas sikernek nevezte a német 9 eurós bérletet, valamint bejelentette, a magyar kormány is vizsgálja a modellt, hamarosan döntést is hoz ezzel kapcsolatban.
[picture=”Debrecen” title=”Debrecen „>
Megkérdeztük Jónás Zoltánt, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) elnökét, hogy ők mit szólnak a klímabérlet ötletéhez. A szakember a Debrecinernek kifejtette, ma Magyarországon rendszerszintű szervezési problémákkal terhelt a közösségi közlekedés, ezért csak nagyon kevés viszonylatban tud versenyképes szolgáltatást nyújtani az autózással szemben. „Hiába a kedvezőbb árú tarifa vagy az ingyenes szolgáltatás, a jelenlegi feltételek mellett nem lehetne jelentősen csökkenteni a gépjárműforgalmat, mivel nem lenne kellően vonzó a szolgáltatás” – fogalmazott Jónás Zoltán. A Derke elnöke szerint ehhez előbb minden régióban összehangolt autóbusz és vasúti menetrendre, valamint összehangolt helyi és helyközi menetrendre lenne szükség, továbbá kulturált és gyors átszállást biztosító megállóhelyekre, kisebb csomópontokra.
Ahogy arról tavaly decemberben mi is beszámoltunk, Egerben januártól helyi lakosok számára szinte ingyenessé tették a városi közösségi közlekedést. A kedvezménnyel élni szándékozóknak csak egy jelképes, 1000 forintos éves bérletet kell megvásárolniuk.
Jónás Zoltánnal decemberben a Debreciner podcastjában beszélgettünk a debreceni közlekedési ügyekről. Ezt az adásunkat itt hallgathatják meg:
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!