A közösségi médiában rohamosan terjed egy szóbeszéd, amely szerint egy nőt megerőszakoltak, egy férfit pedig megvertek vendégmunkások Hajdúszoboszlón. Egy tiktokker az állítólagos eset kapcsán már …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A közösségi médiában rohamosan terjed egy szóbeszéd, amely szerint egy nőt megerőszakoltak, egy férfit pedig megvertek vendégmunkások Hajdúszoboszlón. Egy tiktokker az állítólagos eset kapcsán már …
A párt szerint a cégeknek ki kell fizetniük azt a különbözetet, amennyivel a beruházás előtti állapothoz képest romlik egy ingatlan értéke.
Debrecen, Holló János utca. Vihar után, amikor már a rászakadt fát leszedték róla.
Lukács László György szerint nem kínai vegyi üzemekre, hanem tisztességes munkahelyekre és bérekre van szükség.
A helyiek attól tartanak, minden eladó ingatlannal ugyanez fog történni. A község polgármestere azt ígéri, lépéseket tesznek a tudomása szerint törvénytelenül zajló folyamatok megfékezéséért. CSAK …
Barabás Richárd szóvivő a jelenleg zajló magyarországi folyamatokat a távol-keleti expanzió kiszolgálásának minősítette.
Horváth Nándor László úgy látja, a hatóság nem tartotta be a jogszabályi előírásokat a nyilvánosság biztosítása során. A bíróság szerint azonban nem állapítható meg, hogy …
A párt továbbra is azt várja, hogy a polgármester nyilatkozzon a város körül épülő akkugyárak ügyében tartandó népszavazásról.
A méhek önzetlenek, szorgalmasak, és mindezt az ember jóléte érdekében teszik – bár nem tudatosan.
Úgy látja, egyes zenekarok ma már megengednek maguknak olyan sorokat, amelyek korábban hátrányt jelentettek volna a számukra.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.