Lukács László György szerint nem kínai vegyi üzemekre, hanem tisztességes munkahelyekre és bérekre van szükség.
Minél előbb menjenek haza! – üzeni a Jobbik-Konzervatívok a Magyarországon élő vendégmunkásoknak

Polgár Tóth Tamás
Sajtótájékoztatót tartott július 26-án Debrecenben Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke és országgyűlési frakcióvezetője a Magyarországra érkező vendégmunkásokkal kapcsolatban.
Mint mondta, arra kérik a szállásadókat, hogy ne fogadjanak be vendégmunkásokat. A párt szerint a kormány akkumulátorpolitikája miatt több ezer külföldi dolgozó jön Magyarországra, akik tönkretennék az adott települések nyugodt életét. A politikus kifejtette, „vendégmunkástelepek” létesítése helyett tisztességes béreket kell adni a magyar embereknek, hogy betöltsék a gyárak munkahelyeit. Hangsúlyozta, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sok település áll a kiürülés szélén, azok, akik nem tudnak elhelyezkedni, Nyugat-Európában vállalnak munkát.

Polgár Tóth Tamás
Lukács megjegyezte, Debrecen mindig a magasan képzett emberekről és a magas hozzáadott értékű munkáról, egyetemi központként volt híres. „Nem kínai vegyi üzemekre, hanem tisztességes munkahelyekre és tisztességes bérekre van szükség” – mondta.
Nem érdekli őket, milyen körülmények között élnek a vendégmunkások
Megkérdeztük Lukács László Györgyöt, szerintük milyen változásokra van szükség ahhoz, hogy a jelenleg Magyarországon élő vendégmunkások a többségi társadalomhoz hasonló élet- és munkakörülményekben részesüljenek, illetve hogy a pártnak célja-e egyáltalán ennek az állapotnak az elérése. A politikus a válaszában kifejtette, a pártját nem érdekli, hogy milyen körülmények között élnek a vendégmunkások, a Jobbik-Konzervatívok a magyar családokkal foglalkozik. „Minket az, hogy a vendégmunkások milyen körülmények között vannak, legfeljebb addig érdekel, hogy amíg nem hagyják el az országot, addig közbiztonsági és közegészségügyi szempontból kockázatot ne jelentsenek” – fogalmazott, majd üzent is a vendégmunkásoknak: ha már itt vannak, tervezzék minél hamarabb a hazamenetelüket.
A párt petíciót is indított a magasabb bérekért.