Zeke László ügyvéd nem számít hosszú lefolyású perekre, mert a szükséges dokumentumok a rendelkezésükre állnak. Az első perfelvételi tárgyaláson a bíróság nem fogadta el a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Zeke László ügyvéd nem számít hosszú lefolyású perekre, mert a szükséges dokumentumok a rendelkezésükre állnak. Az első perfelvételi tárgyaláson a bíróság nem fogadta el a …
Ezek a debreceni ellenzéki pártok, alakulatok ez év elején még hónapokig arról tárgyaltak, hogyan hangolják össze indulásukat a 2024-es önkormányzati választásokon a Fidesz ellenében.
A szavazásra jogosult debreceniek 21,48 százaléka voksolt Papp Lászlóra 2019-ben. Így is ő lett újra a polgármester.
A 32 kérdésből álló internetes, kérdőíves kutatás leginkább azt igyekezett kideríteni, hogy milyen politikai irányultsága/szimpátiája van egy magát debreceni lakosnak valló kitöltőnek, vagy épp mit …
Tizennégy százalékkal emelkedtek a debreceni adventi vásári bódék bérleti díjai tavalyhoz képest.
Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere elmondta, a pályának elkészült a kiviteli terve, és a napokban dőlhet el, hogy megépítik-e. Tiba István országgyűlési képviselő is arról beszélt, …
A Kossuth térről az épülő CATL-akkugyár területére vonultak a tiltakozók. Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák elnöke hangsúlyozta, a fideszes vádakkal szemben ők továbbra sem törnek …
A forradalom ünnepén arról beszélt, hiába érzik azt a debreceniek, hogy túl gyors a tempó, az élet a városvezetést fogja igazolni. A másik oldalon szerinte …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.