Van olyan gazda, akivel még mindig nem állapodott meg az állam a hajdúnánási MotoGP-pálya kapcsán

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere elmondta, a pályának elkészült a kiviteli terve, és a napokban dőlhet el, hogy megépítik-e. Tiba István országgyűlési képviselő is arról beszélt, az, hogy egy beruházásra most nincs pénz, még nem azt jelenti, hogy később nem fogják megvalósítani.

Október 18-án lakossági fórumot tartott Hajdúnánás vezetése, ahol Szólláth Tibor (Fidesz) polgármester beszélt a város határába tervezett, de a gazdasági válság miatt felfüggesztett MotoGP-beruházásról is.

Hajdúnánás
Lakossági fórum Hajdúnánáson
Polgár Tóth Tamás

Idén már futamot rendeztek volna

2020-ban jelentették be ünnepélyes keretek között, hogy egy 65 milliárd forintos beruházás keretében MotoGP-futamok rendezésére alkalmas versenypályát építenek Hajdúnánáson. A G7 akkor úgy számolt, sosem térül meg a projekt a magyar adófizetőknek, valamint összehasonlításképpen bemutatták, hogy a finn KymiRing nevű versenypálya építéséhez a balti ország kormánya 2,3 milliárd forintnyi közpénzzel járult hozzá.

Az eredeti tervek szerint 2023-ban már meg is tartották volna az első hajdúnánási MotoGP-futamot, ám eddig egy kapavágás sem történt a területen, mivel elhúzódott a földtulajdonosokkal való megegyezés, majd a kormány 2022-ben felfüggesztette a beruházást.

„Mi nem kértük ezt a beruházást” – szögezte le Szólláth. Elárulta, amikor először megkeresték az ötlettel, hogy Hajdúnánás MotoGP-futamokat rendezzen, meseszerűnek találta a helyzetet, várta, mikor derül ki, hogy kandikamerás átverésről van szó. Megjegyezte továbbá, hogy agrárius emberként komolyan át kellett gondolnia, hogyan álljon hozzá a beruházáshoz, de a város fejlesztése érdekében belement a pályaépítésbe, azzal a feltétellel, hogy a gazdák kapjanak csereföldet, akiknek megveszik a földjét, azokat pedig tisztességesen fizessék ki.

A polgármester elmondta, a 490 hektáros területen 127 gazdát érintett az eljárás. 331 hektárt csere útján szerzett meg az állam, a gazdák elsősorban a város határához közel eső böszörményi és polgári területeken kaptak földet. A többit megvásárolta az állam, valamint egy tulajdonos ügye még mindig nincs lezárva.

Mi történt a keleti országrészben?

Szólláth közölte, a fórum előtt három héttel járt a Miniszterelnökségen, akkor láthatta a pálya elkészült kiviteli tervét. „Bármit is mondanak mások, a döntés ezekben a napokban, percekben születik meg arról, hogy lesz-e MotoGP-pálya Hajdúnánáson. Én szkeptikus vagyok. Azt is elmondom, nem lehetetlen, hogy lesz, de maga az a helyzet, ami kialakult a keleti országrészben az ukrán háborúval és ezzel az egész helyzettel, nyilván alapvetően kérdőjelezi meg ennek a pályának a megvalósítását” – fogalmazott. Mint mondta, a spanyol jogtulajdonos Dorna az ukrán közönség felé is szeretett volna nyitni a nánási pályával, de ez most nem tud megvalósulni. Azóta ráadásul fölmerült, hogy máshol olcsóbban is meg lehet rendezni a futamokat, például a Hungaroringen és Balaton Park Circuit-en.

Hajdúnánás

Polgár Tóth Tamás

A polgármester kifejtette, amennyiben nem épül meg a versenypálya, akkor a B-terv egy ipari park, a Tungsram és más nagy foglalkoztatók megszűnése miatt szerinte fontos lenne egy ilyen fejlesztés. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy amíg ő a város polgármestere, semmilyen beruházást nem támogat, amelynek környezeti kockázatai vannak. (Szólláth egyébként éppen néhány hete jelentette be, hogy 2024-ben már nem indul polgármesterjelöltként az önkormányzati választáson.)

Az, hogy nincs forrás, nem azt jelenti, hogy nem valósul meg

Tiba István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője – aki 2022 júniusáig miniszteri biztosként felelt a versenypálya-építés koordinálásáért – egy másik téma kapcsán, kérdésre válaszolva fejtette ki, hogy a szomszédunkban zajló háború miatt az elmúlt időszak arról szólt, hogy hány beruházást állítanak le Magyarországon. „Perpillanat az országnak számtalan beruházásra nincs forrása. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog megvalósulni, de egyelőre fel kellett függesztenünk ezeket” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az illetékes minisztérium rangsorolja a fejlesztéseket, ők állapítják meg, mire van forrás.

Hajdúnánás

Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!