Vannak olyan kisvárosok, ahonnan ha információkat szeretnénk szerezni, az internet sincs a segítségünkre, egyrészt mert olyan pici, hogy nem igazán történik semmi, ha mégis, akkor …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Vannak olyan kisvárosok, ahonnan ha információkat szeretnénk szerezni, az internet sincs a segítségünkre, egyrészt mert olyan pici, hogy nem igazán történik semmi, ha mégis, akkor …
A gyermekeket érintő bántalmazásról beszélgetünk a Debreciner Podcast következő adásában.
Az eutanázia magyarországi megítélésével kapcsolatban Kakuk Péter bioetikus, a CEU Bioetikai és Jogi Központjának kutatója volt Para-Kovács Imre vendége a Klubrádió 2023. november 29-i adásában, …
A megállapodás 2018-as aláírásakor kereskedelmi, gazdasági, turisztikai, oktatási, kulturális, valamint sportbéli együttműködést terveztek, de ebből eddig csak egy orosz népi együttes és egy BMW-gyár iránt …
Elnézést, ha a cím kicsit megtévesztő, nem kötésmintákról lesz szó. Egészen más téma foglalkoztat mostanában. Vagyis igazából sok más téma, mostanában ugyanis nem csupán az …
Személyesen is le lehet adni december 4-étől a nemzeti konzultációs íveket Debrecenben és még három hajdú-bihari településen. Egyelőre még postaládák és magánlakások vannak feltüntetve a …
Nem igaz, hogy a kormányhivatal megtiltotta a Samsung SDI éjszakai működését. Az akkuügyben a Momentummal is együttműködő Göd-Ért Egyesület már korábban megcáfolta a kormányközeli Index …
A fotó Debrecen főterén készült december 3-án, advent első vasárnapján az ünneplő sokadalomban.
Habár a műsorvezető a polgármester és az egyházi vezetők mellett egy hortobágyi pásztort és családját kérte fel a közreműködésre, mégis inkább Kósa Lajos vett részt …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.