Dombi Mihály a gyermekvédelem első vonalának megerősítését, Szabó Bence a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának a debreceni intézményekből való kitiltását sürgette, Mándi László pedig emlékeztetett Veres …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Dombi Mihály a gyermekvédelem első vonalának megerősítését, Szabó Bence a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának a debreceni intézményekből való kitiltását sürgette, Mándi László pedig emlékeztetett Veres …
A Deeprecen idén másodjára szervez koncertet Debrecenben, a helyszín ezúttal a Desz24 lesz. Az eseményen ismét egy helyi és egy budapesti zenekart hallgathatnak meg az …
Van olyan lelkipásztor, aki visszavárja Novák Katalint és Varga Juditot, de olyan is, aki szerint a korábbi miniszternek le kell mondania.
A pedagógusok az elmaradt illetménypótlékjaikért küzdenek, a tankerület elsősorban a perköltséget vitatja. Az alperes ügyvédje a bíróság kérdésére nem tudta megnevezni, hogy melyik cég üzemelteti …
„A főbűnösöket még mindig nem érte utol a felelősségre vonás!” – írják a felhívásukban.
Az akkumulátorgyárak ellen több mint egy éve küzdő civilek arra figyelmeztetnek, hogy a cégeknek egy decemberi kormányrendelet miatt már környezethasználati engedéllyel sem kell rendelkezniük építési …
Néhány hónapja költöztünk egy kertes házba. Többek között azért is, hogy Lulunak legyen tere nagy telken gondtalanul szaladgálni. Míg panelban laktunk, leginkább csak pórázon élvezhette …
„EU-s jogállamban, itthon, oktatásért tüntető diákoknak könnygáz, pedofil-pártoló otthonvezetőnek kegyelem jár.” Egy óra alatt – számolta az egyik résztvevő – 30 szimpátiadudálást kaptak az arra …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.