Eddig elegendő volt neki a kert felfedezése, már meg is ismerte az összes négyzetméterét. Nemrégiben azonban felfedezte a kerítés egy gyengébb pontját, illetve egy kis ásással bővítette is a rést, hogy biztosan átférjen. Így kijutott a szomszédba, majd onnan az utcára. A hírről párom értesített telefonon: „Lulu kiszökött” – mondta. Ő akkor utána szaladt, de csak az ugatást tudta követni, a kicsi virsli testtel nem találkozott. Hamarosan pedig arról értesített, hogy bement az egyik házhoz és játszik az ottani kutyával, valamint segít a járókelőket megugatni új barátjának, mintha ő is oda tartozna.

Lulut egyszer még Kisvárdán láttuk hasonló helyzetben, akkor is egyből barátkozni ment egy nagyobb testű kutyához. Jól eljátszottak, majd hívtam és pár perc után Lulu jönni is akart vissza, ám az új kutyabarát folyamatosan útját állta, így nem tudott kijutni a telekről. Egyedül volt ő is, szerette volna, ha Lulu ott marad vele még kicsit játszani. Több próbálkozást követően a kutya rám mordult, majd Lulura, hogy márpedig nem mehet el innen. Csengettem a gazdáinak, hogy fogják meg a játékos kedvű kutyát, hogy Lulu ki tudjon jönni. Szerencsére otthon voltak, így Lulu akkor kijutott.

A legutóbbi esetnél azonban az volt a baj, hogy csak egyszer láttuk egy másik kutyával, utána az utcán lakók elmondása alapján és az ugatásokat követve tudtuk kis kutyánk nyomára jutni. Párom két órán keresztül kereste, én csak a felénél csatlakoztam. Egy idő után már elhallgattak a környékbeli kutyák, így a hangok nem tudtak irányítani. Remény vesztve indultunk haza, hátha visszajön. Megérkezvén, Lulu farok csóválva várt az ajtó előtt. „Mondta”, hogy egy ideje már itt van, szeretne bemenni. Sápadtan néztük rá, később megmutattuk neki a rést, be is foltoztuk, majd magyaráztuk, hogy nem szökhet ki. Lulu kíváncsian döntötte oldalra a fejét, mintha nem is tudna semmiről, próbálta bemagyarázni, hogy akit mi láttunk, az egy másik tacskó lehetett, mert ő végig itt volt..